Lányok, légyszi vigyázzatok...!

Megjelent: 2016.03.10. 21:11

Az egyik legdurvább rémálmom, hogy valaki elrabol és fogva tart vagy megkínoz egy ismeretlen helyen. Nem tudom, miért pont ettől tartok ennyire, de tény, hogy félek tőle. Emellett, ha nem lenne önmagában elég rémisztő egy olyan hír, amiben egy fiatal lányt kidobva szednek elő egy erdőből, akkor eszembe jutnak azok a történetek is, amikről olvastam vagy láttam valamit. Elborzaszt és érthetetlen számomra az emberi kegyetlenségnek az a formája, ahogy valaki onnantól kezdve, hogy hozzáér egy ismeretlenhez, miket képes művelni vele mindenféle empátia nélkül. A ilyen esetekből pedig mindig azt vonom le, hogy nagyon kell vigyáznunk magunkra és a körülöttünk lévőkre...

kidnap1.jpg

20 évesen nem várható el valakitől, hogy mindenféle embertípust fel tudjon ismerni, hiszen pontosan tudom, hogy ha nem is ezen a téren, de én sem tudtam. Aztán később egy-két jó és rossz saját példán keresztül sikerült megkülönböztetnem, kivel szabad barátkozni és ki az, akiről jobb tudomást sem venni. Ahogy pedig egy fiatal lányt nem lehet erre kérni, úgy az a szomorú igazság, hogy egy pszichopatát se tudsz meggyőzni arról, hogy ne akarjon megverni, megerőszakolni, esetleg megölni. Egyetlen dolgot tehetsz: elfogadod, hogy vannak ilyen esetek és megpróbálsz nem belekerülni a helyzetbe, vagy ahogy tudsz, időben kereket oldasz és segítesz a barátaidat is megóvni a kétes alakoktól. 

Az egyik legfontosabb, hogy ha nem te vagy a tűsarkas harcmesterek királynője, ne indulj neki az éjszakai utcáknak egyedül vagy maximum csak a nagyon forgalmas részeken. Egy taxi ára sincs egyensúlyban az életed értékével. Az italon spórolhatsz, de ezen nem. Ha pedig nem tudod megengedni magadnak vagy túl messze laksz, akkor mindenképpen szervezd le, hogy egy barátnál vagy ismerősnél aludj, akinek a lakását már könnyebben meg lehet közelíteni. De az is egy jó megoldás a költségek csökkentésére, hogy pár métert megteszel a nagyon forgalmas útszakaszon és odahívod az autót. 

kidnap2.jpg

Hangsúlyozd, hogy nem vagy egyedül akkor sem, ha van egy rövid útszakasz, amin úgy akarsz haladni. Akinek rossz szándéka van veled, az nem akar tanúkat, hiszen csökkennek az esélyei arra, hogy "nyugodtan folytathassa" aljas tevékenységét. Ha nagyon nem lehet rábeszélni a taxira, legalább maradj vonalban egy baráttal vagy barátnővel és hangsúlyozd a beszélgetésben, hogy hozzá készülsz (pl.: 2 perc és ott vagyok stb.). A másik ember ebből azt fogja leszűrni, hogy nagyon közel vagy a célhoz, ahol egy olyan valaki vár, aki akár 10 percen belül utánad jöhet vagy értesítheti a rendőrséget. 

Tölts le egy olyan alkalmazást, amivel tudod jelezni, pontosan hol vagy. Az iPhone-nak van saját rendszere, amin keresztül a kiválasztott barátaiddal meg tudod osztani a pontos helyzetedet, ha rád keres, de lehet ilyeneket találni ugyanúgy a Google Play-ben is. Ha baj történik veled, csak másodperceid vannak és semmiképpen sincsenek óráid. A támadónak az első dolog, ami az eszében van, hogy lefogjon és sokadik lesz remélhetőleg a telefon, de le fog esni neki, ha már a markában vagy. Ha megbeszéled valakivel, hogy figyeljen, amíg nem jelzed neki, hogy hazaértél, akkor ő vész esetén pontosan meg tudja majd mondani, hol vagy, ha esetleg nem válaszolnál, de látja, hogy egy helyben tartózkodsz. Vagy egy olyan felületen hagyod a telefont, ahonnan egy érintéssel megoszthatod, éppen merre jársz.   

rope.jpg

Ne ülj egyedül olyan taxiba, ami nem tartozik nagy céghez és nem is hívtad, csak az utcán állt. Egy ismerősömet pont így támadták meg fizetés közben és még csak felelősségre se tudta vonni később a taxist, mert az eltűnt. Ismeretlen tettes, a rendőrség lezárja az ügyet stb. Semmi értelme és a "hiénák" még drágábbak is. Emellett az is nagyon fontos, hogy meg tudd kérni, legalább addig maradjon, amíg besétálsz az ajtón. Néhány férfinek szerencsére még alap, hogy fiatal lányokat nem hagynak egyedül kószálni, de van akinek "túl sok aprót vesz el az érékes idejéből" - neki mondjuk elég lesz egy kétszázas is a "plusz szolgáltatásért" . Sőt, olyannal is találkoztam, aki szóvá tette, hogy rövid útra kértem, aztán amikor megkérdeztem, hogy a lányának sajnálna-e egy rövid, de biztonságos utat, egyből leállt. 

Az utóbbi hétvégének az a borzasztó tanulsága, hogy még egy ismerősben sem bízhatsz teljesen, főleg ha félreeső helyen találkozol vele. Ha csak egy pici gyanú is felmerül benned amiatt, ahogy mozog vagy néz vagy beszél, inkább oldj kereket, amilyen gyorsan csak tudsz. Inkább nézzen hülyének, amit meg tudsz magyarázni az itallal, mint hogy bármit is tegyen veled. 

kidnap7.jpg

Rettenetes, ami történt és az is, hogy ez szinte minden napos eset. Nagyon sajnálom szegény lányt, hogy ilyen dolgot kellett átélnie és azt gondolom, annak az embernek, aki látta, hogy éppen többen tépik a haját, legalább annyival közbe kellett volna lépnie, hogy felhívja a rendőröket. Pont ez az egy esélye volt, de van, akinek még annyi sincs, hogy legalább szemet szúr valakinek. Ezért kell tudnunk magunkra vigyázni és figyelni a másikra, mielőtt a lelkünkön száradna az élete és a családja sorsa.

Pozsgai Brigitte 

 

Olvass tovább a témában: 

NEKED IS FÁJ

NÉMA BELEEGYEZÉS

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr948460048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teeszmalac 2016.03.10. 22:36:26

"Tehetsz róla, tehetsz ellene"

oh wait...

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.10. 22:40:43

A nemi erőszakok egy igen jelentős hányadád ismerősök követik el..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.10. 22:43:36

@teeszmalac: Ezt véletlenül nem a kölni polgármesterasszony mondta, miután kiborult a bili január elején, mert nem tudták eltussolni a nők elleni tömeges zaklatások ügyét? Kartávolság hölgyeim, kartávolság !

Kelly és a szexi dög 2016.03.10. 22:51:18

Van, amit nem lehet kivédeni - ebben az esetben egy évtizedes barát kattant be...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2016.03.10. 22:52:25

"ilyen dolgot kellett átélnie " - ezt jó lenne átfogalmazni azért. (Nem élte át, meghalt szegény.)

A tanácsok amúgy jók.

dunántúli gyerek 2016.03.10. 23:09:18

Sajnos az áldozat ebben az esetben is, és a múltkori esetben is (Pécs, pszichológuscsaj+cigánybünöző) ismerte a gyilkost, így ezek a tippek nem segítettek volna.

Persze az elővigyázatosság sosem árt.

2016.03.10. 23:27:10

Önvédelmi maroklőfegyvert is lehetne hordani.
Ó, bocsi, Magyarországon csak a bűnözőknek lehet fegyvere.

Amúgy ahogy a kölni polgármesterasszony is mondta, csak kartávolságot kell tartani.

xporolyke 2016.03.10. 23:41:35

Lipotot kinyitni es a hulyeket bezarni, akinel felmerul a szexualis aberacio barmilyen formaja azt kasztralni azt elzarni, aki elkovet egy ilyen merteku buncselekmenyt azt kivegezni a picsaba. Az "europainak" velt brusszeli ertekek mara idejet multak.

2016.03.11. 01:34:09

@xporolyke: nana, a szexualis aberraciok donto tobbsege teljesen artalmatlan, a szexualis fantaziak meg nem elese viszont vezethet durva dolgokhoz (lasd elfojtott szexualitas a katolikus papoknal, buddhista szerzeteseknel)

egyesek szeretik popiba rakni a csajt, egyes csajok megorulnek az elfenekelesert, popiba dugasert, egyesek lenyelik, szeretik popibol szajba, masok meg egy harmasszexet vagy oralt is elutasitanak
es mi van, ha valakinek a szexualis aberracioja a colibatus? hogy lefojtja a szexualitasat, elmegy katolikus papnak es bunteti magat...

2016.03.11. 01:46:13

lanyok, legyszi vigyazzatok felhivas voros poszto a feministak szemeben, egyszeruen ma mar nem szabad azt felvetni, hogy egy buncselekmeny esetleg az aldozat magatartasa miatt kovetkezhetett be (persze az elkoveto koveti el, de a lehetoseget esetleg a sertett teremti meg), az aldozat esetleg tehetett volna valamit a buncselekmeny megelozese erdekeben, csokkenthette volna a kart, serelmet.

Karokozas eseten is van a karosultnak karenyhitesi kotelezettsege. Egy no ellen iranyulo buncselekmenynel meg megemliteni se szabad, hogy ezt vagy azt nem igy kellett volna csinalni, igy vagy ugy lehetett volna elkerulni az aldozatta valast, mert az aldozathibaztatasnak szamit. Bizony, a viktimologia a sarokba lett allitva, mint a gonosz patriarchatus elnyomo eszkoze.

FikkFakk 2016.03.11. 07:18:10

Ismeros eroszakolt itt is. Raadasul olyan - legalabbis a hirek szerint - aki rendszeresen hazaautokazta a lanyt, bar a lany anyja szerint ferfi - no kapcsolat nem volt koztuk.

A ferfi telefonjaban megis talaltak szerelmes uzeneteket.

Valogasd meg az ismeroseidet, meg hogy milyen idiota friendzone lovaggal fuvaroztatod magad haza.

Melee 2016.03.11. 07:24:41

Az áldozat itt is ismerte az elkövetőt. Az ilyen áldozathibáztató cikkek meg épphogy rontanak a heyzeten. A lényegi tanácsokat - rendes taxi, telefonos üzenés/helyzetjelentés - le lehetett volna írni az ostoba körítés nélkül.

@karandash: Nem a viktimológia lett a sarokba állítva, hanem az áldozathibáztatás - és ez utóbbi nagyon helyesen. A kettő között fogalmazási különbség van, pl. ha azt írja valaki, hogy az áldozat ezt kellett volna tegye az áldozathibáztatás, ha meg azt, hogy az ilyen helyzetek elkerülésére javasolt a következők megtétele viktimológia. A gond az, hogy sok ostoba úgy ír, hogy keveri a kettőt, és emiatt a viktimológiából áldozathibáztatás lesz.

f_i_f (törölt) 2016.03.11. 11:28:57

Az én tanácsom lányok: krav maga
Január óta járok edzésekre, csak azt sajnálom, hogy nem kezdtem el régebben.

colorcam 2016.03.11. 14:19:48

@KARANDASH A cikk szövegében egy pillanatig sem hibáztattuk a lányt. Az írással az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mi az, amit meg lehet tenni azért, hogy valaki elkerülje, amennyire lehet a bajt. Sajnos a munkánk során gyakran tapasztaljuk, hogy a társadalom egy része nincsen tisztában ezekkel vagy alulinformált és nekik próbálunk segíteni azzal, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe.

colorcam 2016.03.11. 14:22:27

@Melee: Kérlek, értelmezd figyelmesen a cikket. Nem a lányt hibáztatjuk. Tanácsot szeretnénk adni a többi lánynak, hogy mivel próbálhatja meg elkerülni a bajt.

2016.03.13. 07:54:38

@colorcam: en ertem, hogy mi volt a szandeka a posztnak, de ezt a jozan esszel teljesen ertheto tanacsoadast sokan (feministak) ma aldozathibaztatasnak allitjak be

amit egy szulo is tanacsolna a gyermekenek, hogy milyen ovintezkedeseket tegyen, hogy ne valjon aldozatta, azok a tanacsok ma kivaltjak a feminista megmondoemberek haragjat

a poszttal teljes mertekben egyetertek, de ezt nem mondanam ki, ha tarsasagban lennenk es vallalnom kellene az arcomat is, mert en is tartok attol, hogy aldozathibaztatonak tartsanak

2016.03.13. 08:10:52

@Melee: nem, mindegyik aldozathibaztatas ma mar, a feminizmus elerte, hogy nem lehet bunmegelozesi tanacsokat adni a noknek, mert elve nyuzzak meg az embert, ha elmondja, hogy mit lehetne tenni ugy altalanossagban, vagy az adott esetben mi lett volna, ha az aldozat ezt vagy azt teszi, nem teszi

a konkret esetben sem akkor kezdodott a romanc, hanem a srac mar regen erdeklodott a csaj irant, de a csaj csak fuvarozasra hasznalta ki a fiut

addig jar a korso a kutra...

@Kelly és a szexi dög: erre azt tudnam mondani, hogy az aldozat itt friendzone-ba rakta a ra szexualisan gerjedo baratjat, ezek utan pedig szivessegeket kert, fogadott el tole
tanacsom: ha nem akarunk semmit egy pasastol, akkor ne huzzuk a fejet, ne fogadjunk el tole italt, fuvarozast

sajnos a magyar lanyok 99%-a az ingyen italert, vacsoraert, fuvarozasert, buliert kepes eljatszani, hogy erdekli oket a srac
egy felvilagosult no, ha nem akar a ferfitol semmit, akkor azt mondja, hogy koszi, de nem es ezekutan nem fogad el tole se italt, se szivessegeket

egy felvilagosult no kifizeti a sajat taxijat, annyit iszik, amennyit a sajat penztarcaja alapjan megengedhet maganak, italt nem fogad el mastol

ja, akkor az atlag magyar lany nem tudna minden hetvegen riszalni a diszkoban meg divatleszbizni a pasikat huzva...

semmi sincs ingyen, ezt a nok hajlamosak elfelejteni
nekem is volt szamtalan olyan baratom, akik egy-egy lanyba bele voltak zugva, aztan fuvaroztak a csinos kis feneket buliba, onnan meg haza, kozben remenykedtek, hogy egyszer lesz valami, lepattanora mentek, de persze sose lett semmi, ezekben a sracokban persze erjedes indul meg, no a frusztracio, amikor latjak, hogy mas ferfiak meg jol belenyalnak az altaluk balvanyozott csaj nyakaba a buliban, ok meg meg csak nem is ihatnak, mert nekik kell majd a lanyt hazafuvarozni

ezeknek a lanyoknak azt tudnam mondani, hogy inkabb hivjanak egy taxit, ne hasznaljak ki a ferfiak lovagiassagat, foleg ha semmit nem akarnak az illeto pasitol, mert garantalom, hogy minden ferfi, aki "ingyen" hazafuvaroz egy lanyt, az titokban, fejben mar hatszor megd*gta

a gyilkossag, eroszak az elkoveto hibaja, de az oda vezeto uton ezernyi esely van elteriteni az elkovetot vagy egerutat nyerni az aldozatnak

talan nem veletlen, hogy a mohamedanoknal meg csak randizni se mehet el a lany egy fiutestver kiserete nelkul... lehet, hogy kozepkori megoldas, de ok tudjak, hogy ha csak 1% is az eselye a tragedianak, jobb azt megelozni

Melee 2016.03.13. 14:17:09

@colorcam: Azt szerintem egész jól lehet a hatásvadász körítés nélkül is. Akit a szomorú tény nem érint meg eléggé azt valószínűleg a körítés sem fogja.

@karandash: Éppen leszarom, hogy mit mondanak a harcos feministák. Értelmes ember számára van különbség a kettő között, hülyékre meg nem fordítok energiát. A BM "Tehetsz róla, tehetsz ellene" kampánya sem azért volt áldozathibáztatás, mert a harcos feministák azt mondták.
Az emberek többé-kevésbé kihasználják embertársaikat. Génjeikben van. Ergo a "semmi sincs ingyen, ezt a nok hajlamosak elfelejteni" és körítésül írt szöveged áldozathibáztatás. Aki annyira hülye, hogy azt teszi mint a barátaid és reménykedik, az két büdös nagy pofont érdemel, hogy kijózanodjon. Ha az se hat akkor smirglit, az tuti eredmény.
A mohamedánoknál meg nem azért kísérgeti a fiútestvér a lányt a randira, hogy azt nehogy bántsák, hanem azért, hogy az ne szexeljen. Nem mindegy.

2016.03.14. 06:44:05

@Melee: mohamedanok azert kisergetik a lanyaikat, mert nem akarjak, hogy valaki bantsa oket, a bantas naluk a hazassag elotti szexet, elcsabitast is jelenti

minden, ami csokkenti egy no erteket az serelem a csaladnak is

en nem szeretnek mohamedan modra elni, de a sajat logikajuk szerint igazuk van
ha nem akarjak, hogy a lanyukat megdugjak, akkor mennek vele mindenhova

ha egy magyar szulo nem akarja, hogy a lanya vagy fia aldozatta valjon, akkor meg meg se szolal, meg tanacsot se ad, mert nem akar beleszolni a gyereke eletebe

"Az emberek többé-kevésbé kihasználják embertársaikat. Génjeikben van." - igen, az is a genjeinkben van, hogy a masiknak adott penzert, italert, vacsoraert valamit elvarunk, kimondatlanul is. A te szoveged teljes butasagrol arulkodik. Az nem aldozathibaztatas, ha valaki azt tanacsolja, hogy mindenki fizesse a sajat italat, ne menjen el buliba arra szamitva, hogy divatleszbizik majd egyet a baratnojevel a barpultnal es erre a begerjedt kanok majd fizetik nekik az italokat. Majd miutan seggreszegre ittak magukat, beulnek a szarazbarat autojaba, aki mar evek ota vagyakozik rajuk.
A magyar nok ennyit tudnak bulizas cimszoval muvelni. Az emancipaciohoz az is hozzatartozna, hogy fizetik a sajat italaikat, meg a taxit hazafele. De a felelosseg haritasa az egyetlen dolog, ami megy nekik. Amikor erdekukben all, akkor fuggetlen, eros nok, amikor meg a hulyeseguk kovetkezmenyeit kellene vallalni, akkor meg gyenge, kihasznalt, elnyomott lanykak. Vicc az egesz.

Nem tudom osszeszamolni, hogy hany olyan magyar lannyal talalkoztam eddig, akik egy filler nelkul indultak el bulizni a legdragabb helyekre is, abban bizva, hogy a kirakott csecsek majd bevonzzak a palimadarakat, akik allo penisszel csak arra varnak, hogy italokat es belepoket fizethessenek nekik. A kurvalkodas egy formaja ez is. Ahogy a mondas tartja: aki kurvanak all, ne sirjon ha megfarkaljak... es ez nagyon igaz.

Te olyanokat irsz, mint egy feminista. Valoszinuleg az is vagy.

Melee 2016.03.14. 22:10:51

Nem vagyok feminista. Nő sem. Amiket leírtál rólad szólnak, nem a barátaidról, és rettenetesen ingerült vagy valakire, aki nem vágta gerincre magát neked. Miközben valószínűleg te is kihasználsz más(oka)t, de más kontextusban, és nem is vallod be magadnak. Ezek után légy őszinte abban, hogy ki a buta. Ha mersz.

2016.03.15. 09:43:37

@Melee: a legrosszabb a feminista ferfi, a white knight meg a mangina. En senkit nem hasznalok ki, egyszeruen igy elek, korrekten. Amit a magyar nokrol irtam, az sajnos igaz, kepesek ugy vegigbulizni az egyetemi eveiket, hogy teljesen arra utaznak, hogy valakit kihasznalnak.

Szexpartnert mindig tudtam szerezni, sokszor en voltam az, aki megdugta a szarazbaratjuk altal fuvarozott csajokat, sot nem egyszer a palimadarral vitette magat a csaj hozzam buli utan. Szerencsetlen Skodas meg Suzukis kiscsavok meg orultek, hogy a szep lany beult a kocsijukba. En komolyan sajnalom az ilyen gyerekeket es tudom milyen indulat feszulhet bennuk. En olyan szivesseget sose kertem senkitol, amit nem tudtam es akartam viszonozni, de a lanyok masok, feljogositva erzik magukat arra, hogy mindenki ugorjon, ha kivannak valamit.

A lanyok tenyleg vigyazzanak magukra, szerintem nem eri meg az a par megsporolt ezres a veszelyt. Akkor inkabb menjenek ritkabban bulizni. Tudom, hogy ugyse hallgatnak ram, egy ingyen viszkikola meg megsporlt taxipenz miatt kockaztatjak az eletuket. Nem mondom, hogy megerdemlik, mert a nemi eroszakot, atvagott torokkal foldon fetrengve kiszenvedest senki se erdemli meg, de aki maganak keresi a bajt, az elobb-utobb megtalalja. Addig jar a korso a kutra...

Melee 2016.03.15. 15:02:22

Látom elkönyveltél feministának, de hozzászólásaid alapján rólad alkotott véleményem nyomán ez nem üti meg annyira az ingerküszöbömet, hogy veled vitatkozzak rajta.
Vagy nem te voltál a szárazbarát, vagy igen. Mindenesetre furcsa, hogy valaki, aki ilyen jól kezeli a nőket mint ahogy leírtad, több olyan személlyel is baráti kapcsolatot ápoljon, aki nagyjából sehogy.
A kérdésben a lényegi különsbség kettőnk nözött, hogy te megérted a szárazbarátokat, én meg egyszerűen hülye balfasznak tartom őket. Egy lány volt, akit vittem haza kocsmából - nem is egyszer -, közben pontosan tudtam, hogy nem lesz lepedőakrobatika belőle (nem is lett sose). De az élet más területén "behajtottam" az adósságot. Nomeg te hibáztatod a lányokat az így kialakuló helyzet miatt, én meg azt mondom, hogy az a hibás, aki erőszakhoz folyamodik, ahelyett, hogy magával nézne szembe. Mert a szárazbarátok közül mindegyik a lányokat hibáztatja saját sorsáért, ahelyett, hogy bevallaná, hogy ő a hülye, neki kell változni.

colorcam 2016.03.16. 14:04:59

@karandash: Szia! Valóban vannak ilyen lányok, de nem mind ilyen. Igaz, hogy vannak specifikus helyek, ahol többen vannak, de ne vegyük általánosnak...

Az pedig, hogy meghív valaki egy italra :

1: eldöntöm, hogy kell-e, mert felnőtt vagyok (nyilván egy ismerőst nem utasítok vissza ha nem a tizediket akarja épp megvenni nekem, de egy földről felpattant idegent visszautasítok...)

2: attól, hogy kifizetsz pár száz, vagy maximum 2000 forintot sehol se vagy feljogosítva arra, hogy bántalmazz valakit... akkor se ha úgy viselkedik, mint aki kilépett a japán szexoldalak valamelyikéről. Ez rajtad áll, hogy teszel rá és elfordulsz, mert intelligens vagy, vagy odamész mert egy erőszakos állat vagy...

colorcam 2016.03.16. 14:07:19

@melee: Annak, aki újságot vagy blogot ír, többek közt az a feladata hogy felhívja a figyelmet a világnak ezekre a dolgaira is és amennyire lehet segítsen megóvni azokat, akiknek még nem esett bajuk.
süti beállítások módosítása