Jávor világsztárral lépett az A38 fedélzetére

Megjelent: 2016.01.20. 09:14

A Random Trip az utóbbi évek során teljesen befoglalta a budapesti kedd estéket. Az örömzenélésből olyan nagyszerű együttműködések születtek meg, melyek során a barátokká lett művészek kitágíthatták határaikat és az új ismeretségek útján lehetőségük nyílt valami egészen jó dolgot kreálni. Az ötletgazda, Delov Jávor és az első Random Trip-es élménye óta Budapest-fun Zalon Thomson – akinek a neve többek közt Amy Winehouse és Mariah Carey vezető vokalistájaként lehet ismerős – a kölcsönös művészi szereteten alapulva a „Fight For Love” című, igazi lírai felhangú, ámde elektronikus számmal rukkoltak elő, amit élőben január 22-én adtak elő az A38 hajón.

image_37.jpeg

Egymástól viszonylag távol éltek. Hogy folyt ennek ellenére a közös munka?

ZALON THOMSON: Most hatodszorra jöttem Budapestre és már az első látogatás során kiderült, hogy nagyon jó munkakapcsolat van köztem és Jávor között. Az egész közös alkotási folyamat a maga természetes módján indult el, majd felvetettük, hogy készíthetnénk valamit együtt is. Ez aztán annál is jobb lett, mint amit először elképzeltem. Többször utaztam ide a zeneírás miatt is és azért is, mert közben saját barátaim is lettek a városban. Amikor pedig Londonban vagy a világ másik táján voltam, interneten keresztül dolgoztunk.

DELOV JÁVOR: Volt pár ötletem, amit meg szerettem volna valósítani, de csak hátul motoszkált a fejemben. Amikor együtt zenéltünk, úgy éreztem, Zalon-nak amellett, hogy mekkora tehetség, olyan erős jelenléte van a színpadon és olyan jól tud együtt létezni a közönséggel, hogy egyből eszembe jutott, milyen fantasztikus dolog lenne közösen is dalt írni. A többi pedig szinte magától megvalósult.

Mi volt a közönség első reakciója külföldön és milyen volt a dal fogadtatása itthon?

Z.T.: Egyszerűen lenyűgöző volt, ahogy az emberek reagáltak a közös dalunkra! Annak köszönhetően, hogy a turnék során sikerült körbe járnom az egész világot, rengeteg barátra, ismerősre tettem szert, akik között megosztottam az új szerzeményünket és el voltak tőle ragadtatva Angliában, Olaszországban, Spanyolországban és szinte mindenhol, ahova valaha eljutottam.

D.J.: Sikerült meglepni őket. Zalon-t mindenki soul énekesként ismeri, míg rólam azt tudják, hogy dobos vagyok. Az oldschool soulhoz képest egy sokkal elektronikusabb dologgal rukkoltunk elő, amely izgalmas elegye lett a drum’n’bass és r’n’b zenének.

 image_38.jpeg

Hogyan és kikkel készítettétek a történet szerint New York-ban játszódó klipet?

Z.T.: A forgatás napja egy nagyon érdekes és élmény dús nap volt rengeteg jó energiával egy titkos helyen, ahol nagyon jól éreztük magunkat.

D.J.:  Eléggé izgalmas dolog tud az lenni, hogy mennyi hely képes hasonlítani egy New York-i látképre. Igazán érdekes és megfoghatatlan volt az üres teremben oda képezelni magunkat, ahová végül a kész snittekben kerültünk. A klipet Delov Bajkov Valentinnek köszönhetjük, akinek saját digitális utómunka stúdiója van és főként vizuális effektekkel foglalkozik. A kreatív koncepciót társával és párjával, Dolner Anitával együtt dolgozták ki.

Kik működtek még közre a zeneírásban?

D.J.: Főként olyan zenészekkel dolgoztunk, akik a barátaim és akiket emellett mint művészeket is tisztelek. A dalszerzésben Milosevits Mirkó és az ország egyik legjobb szintise, Szebényi Dániel voltak, akik közreműködtek. Nagyon felszabadító érzés volt velük alkotni a teljes munkafolyamat alatt: míg Mirko hozzám hasonlóan nagy rajongója a 70-es 80-as évek zenéinek, addig Dani inkább a most divatos stílusokkal van tisztában.

Terveztek még hasonló közös munkákat?

Z.T.: Mindenképpen. Ez a munka nagyon izgalmas volt a számomra. Általában soul zenét játszom és egy ideje ezt a stílust helyeztem a középpontba. Az unokatestvérem is, aki egy szinte már túl őszinte ember, azt mondta, amikor meghallotta a dalt, hogy csodálatos, amit együtt csináltunk és biztosítanom kellett róla, hogy lesz még ilyen. Mivel szeretem ezt a várost és ezt a kultúrát, nem fog nehezemre esni a dolog.

D.J.: Rengeteg közös van bennünk annak ellenére, hogy mások a gyökereink és néha stílusban is különbözünk. De meg fogjuk nézni, mik azok a zenék, amiket még együtt tudunk létrehozni. Az első ötletem az volt, hogy írjunk egy drum’n’bass alapú nótát, de annyira inspiráltuk egymást, hogy később kitaláltuk: készítsünk soul számokat és disco számokat vagy popot. Ezt a fajta színes zenekészítést szeretem a legjobban és azt érzem, kár lenne hagyni nem megvalósulni az ötleteket. Csak szabadidő kérdése, hogy mikor hozzuk létre ezeket - bár úgy látom Zalon szinte többet van itt, mint Londonban.

image_39.jpeg

Hogy sikerült a január 22-i koncert?

D.J.: A színpadon előadtuk az új számainkat is és néhány általam újragondolt Zalon-dalt is zenésztársainkkal, Vígh Arnoddal, aki az ország egyik legjobb basszusgitárosa és DJ Q-Cee-val, aki a Random Trip-ről lehet ismerős. Emellett volt egy csodálatos vendégszereplőnk Antonia Vai személyében, aki az egyik legizgalmasabb hazai énekesnő.

 

Szöveg: Pozsgai Brigitte

Fotók: Facebook

 

Az A38 fedélzetén hamarosan ők is:

ZENE A KAZINCZY UTCÁTÓL PALAUIG - BELAU

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr138274884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása