Wines 'n' Roses - az afrikai rózsa és a magyar bor házassága

Megjelent: 2015.09.25. 15:43

Csütörtök este nyitotta meg kapuit hivatalosan is a Wines n' Roses, egy kedves kis bolt az Arany János utcában, szemben a Pomo D'Oroval. Az üzlet kizárólag hazai illetve fair trade kereskedelemből származó virágcsodákat és a tulajdonos, Miklós Csabi móri borász borait kínálja, akit még az utolsó nyári napsütésben a boltnyitás ötletéről, a a koncepcióról és a jövőbeli célokról kérdeztünk.

marci8.jpg

Csabival márciusban készítettünk interjút (ITT), és már akkor mesélt nekünk arról, hogy a közeljövőben szeretne egy kis boltot és azt kiegészítendő egy online platformot létrehozni, ahol két szenvedélye: a virág és a bor együtt, egymást kiegészítve jelenne meg. A szőlő és a borászat iránti elköteleződéséről az imént említett bejegyzésben vallott, így most főképp a virágok iránti szeretetéről faggattuk. Utóbbi egészen korán, egy dísznövényekre specializálódott szombathelyi kertészeti középiskolában vette kezdetét, az ott tanultakat aztán 23 évesen már egy virágnagykereskedelmi hálózat beszerzőjeként hasznosíthatta. Így lett "kattanása" a virág, ahogy saját maga fogalmaz. Bár borászként diplomázott, de mindig van otthonában vágott virág, és a móri pince dekorációja is elkézelhetetlen nélkülük. Így gyakorlatilag teljesen magától értetődő volt, hogy a miklóscsabi borok és a saját munka által beszerzett virágok közösen jelenjenek meg. A Wines n' Roses így egyfajta ernyőként fedi le a két termékcsoportot. Újszerű, fiatalos, szerethető boltot kézelt el, ez indolkolta a lokáció választást és az arculatot is. 

marci4.jpgAz ötlet tehát adott volt, de egyrészt meg kellett találni a helyszínt (szerintem az Arany János utca ezen része, a Hajas Szalon és Gianni fagyizója szomszédságában telitalálat), másrészt pedig össze kellett állítani azt a csapatot, aki hitelesen képviseli a bolt koncepcióját: szerencsésnek érzi magát, hiszen az üzletvezető Fekete Alex és a kreatív vezető Bien Tibor személyében hozzáértő és inspiráló társakra talált. Tibor egyébként a virágokból kérésre csokrot is készít, bár eleinte nem terveztek virágkötést. Magyarországon ugyanis ma az a szokás, hogy bemegyünk egy üzletbe és köttetünk egy csokrot. Csabiék bevallottan egy picit edukálni is szeretnék a vásálót arra, hogy az alkotás öröme maradjon meg számára, az ahhoz szükséges alkatrészeket pedig szerezze be náluk, pont úgy, mintha egy kis piac lennének, ahol a lecsóhoz megvesszük a hagymát, paradicsomot, paprikát, és otthon saját ízlésünknek megfelelően főzünk belőle valamit. Ezért van az, hogy a boltban a virágok is olyan áron kaphatóak, mint egy termelői piacon.

 

 

Voltak más korábban is kereskedők, akik éltek a bor és virág együttesének sikerével, de a Wines n' Roses legfontosabb üzenete, hogy közvetlenül a termelőtől származik minden. A borok esetében ez ugye egyértelmű, de a virágoknál is Csabi az, aki a termelővel napi kapcsolatban van. Néhány hete például 49 rózsafarmot járt be, majd kiválasztotta azt a hármat, ahonnan direktben tud olyan fair trade virágot importálni, ami nincs messzebb egy repülötértől mint 40 perc és közel áll a közép-európai ízlésvilághoz. Az, hogy a termék fair trade, vagyis méltányos kereskedelemből származik, szerencsére egyre fontosabb a magyar vásárlók számára is, de miért van jelentősége a 40 percnek? Azért, mert a lehető legjobb és leggyorsabb logisztikára építenek, a Wines n' Roses ugyanis vázagaraciát vállal, amely szerint a náluk vásárolt virág még legalább 5 napig frissen és üdén díszíti otthonunkat. (Jelentem, tesztelve!) A megnyitón egyébként találkozhattam egy kenyai és a legnagyobb holland virágfarm tulajdonosaival is, akiknek többek között a gyönyörű rózsákat és tulipánokat köszönhetjük. Természetesen a magyar termelők is jelen vannak az üzletben, a kardvirágok például az ő remekműveik (csakúgy mint a lilom, a gerberák, a szegfű, a kiegészítő zöldek stb).

Három szinten szeretnének kereskedni: egyrészt offline, azaz valaki betér az üzletbe és ahogy a termelő leszedi, hazavisz egy csokor virágot. Másrészt online úgy, hogy a vásárló például tudja, hogy másnap szüksége van virágra, mert vendégségbe megy, születésnapot ünnepel: megrendel egy adott terméket a szortimentből egy adott címre. A termékpaletta egyébként szándékosan nem széles:  különleges rózsafajtákat, flamingóvirágot, szezontól függően kardvirágot, hortenziát, gerberát, tavasszal pedig hagymásokat vásárolhatunk majd. A harmadik terület az inline: vagyis a megrendelő azt szeretné, hogy az irodájában mindig legyen friss virág, de nem akar ezzel naponta foglalkozni - ilyenkor a Wines n' Roses vázaszervízt biztosít, azaz minden héten friss csokorral látja el a helyet. (Így történik ez például a DiVino, a Tigris Étterem, az Esetleg vagy a Vigadó esetében is.) Körvonalazódni látszik egyébként egy negyedik lehetőség is, amire korábban nem is gondoltak, egy úgynevezett Floris-szervíz, amikor is nem egy virágkötészetet bíz meg a megrendelő egy rendezvény, például egy esküvő esetében, hanem őket, akik virágkötőt biztosítanak a helyszínen, és együtt tervezhetik meg a dekorációt. Egyszóval a cél: a virágot a hétköznapok luxusává tenni. 

 

Wines n' Roses a Facebookon

A megnyitó ünnepségről részletesen Haverblogunk, Drkuktart bejegyzésében olvashatsz.

 

Szöveg: Farkas Anna

Képek: Farkas Marci és Farkas Anna

 

További inspiráló beszélgetések itt:

A JÓ BOR SZEXI - INTERJÚ MIKLÓS CSABIVAL

"NEM AKARTAM SZÍNÉSZ LENNI" - BESZÉLGETÉS KAUTZKY ARMANDDAL 

TEGNAP HAZUDTAM LEGUTÓBB A KOMMENTELŐKNEK - SIXX INTERJÚ

"SOK SZAKÁCS NEM AKARJA MEGÉRTENI A VENDÉGÉT" - INTERJÚ SIPOS ANDRÁSSAL, A NU BISZTRÓ SÉFJÉVEL

EGÉSZ NAP MELEGÍTŐBEN - INTERJÚ GRECSÓ ZOLI KORTÁRS TÁNCOSSAL

 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr17823042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása