Ilyen, ha arcon csókol a múzsa - Tamara Toth s/s 15 kampány

Megjelent: 2015.05.19. 13:59


k1.jpg

 

Ígéretemhez híven időközönként bemutatok egy-egy divattervezőt illetve kollekciót, amely közel áll a szívemhez, ízlésemhez. 

Tóth Tamara 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójának inspirációja a festészet volt, ezen belül is a múzsa szerepe, ő és a művész kapcsolata és ezeknek a szerepeknek az összemosódása. A kollekció neve (amely egyben a kampány címe is) egyfajta szójáték, hiszen az „amuse me” (vagyis: szórakoztass, mulattass) kifejezésben kiemelték a MUSE - múzsa szót, jelezve, hogy az alkotót és az őt inspiráló múzsát nem tudják és nem is akarják szétválasztani, elkülöníteni. Ugyanezen tematika mentén haladva készültek a kampány fotói is, hiszen bár a kollekció lenge, áttetsző darabjait használva aktszerű sorozatot készítettek, a modell kezére és hajára felvitt festékkel szerették volna elgondolkodtatni a nézőt, hogy talán ez a gyönyörű lány valójában maga az alkotó művész, aki csak egy pillanatra tette le az ecsetet egy kicsit megpihenni?

k4.jpg

A kollekció anyaghasználata és formavilága talán még a korábbi szezonokban megszokottnál is eklektikusabb, hiszen a kampányhoz használt modellek abszolút feminin, érzéki darabok, teljesen áttetsző kristályorganzából illetve voálból, az eddig nem publikált, csak a hamarosan megjelenő lookbook-ban szereplő ruhadarabok viszont teljes mértékben a márkára jellemző 'ready to wear' vonalat képviselik: feliratos pólóruha, steppelt bomberdzseki, kötött szett, pamutvászon midi szoknya.

k5.jpg

Most először a brand bemutatkozik táskafronton is, egyelőre egyetlen modellel, ami azonban már most annyira népszerű, hogy indokoltnak tűnik egy nagyobb táskakollekció bemutatása is a következő szezonban, vagy akár transition jelleggel a két szezon közt.

k6.jpg

Szintén ehhez a kollekcióhoz köthető újdonság a brand életében hamarosan debütáló image videó is, amely a kampányhoz hasonló tematikára épül, és az operatőrtől a vágón át a zeneszerzőig csupa pályakezdő, tehetséges fiatal művész dolgozott rajta.

A modell is a szívemhez közel áll egyébként, mert pályája kezdetén volt szerencsém -nem is egyszer- vele dolgozni. Megtestesíti mindazt, amit ma egy modelltől elvárunk. Gyönyörű és különleges.

Remélem nektek is elnyerte tetszéseteket Tamara világa, ha igen, megtaláljátok őt a Facebookon is.

 

Fotó: Reka Liziczai Photography

Haj: Vogl Borcsa

Smink: Schneider Anna

Modell: Viki@Balint Nemes Personal Model Management

Koncepció: Tóth Tamara

 

NIKOLETT N. STYLING

 

Ha tetszett, így lesz ez ezzel is:

SZÍNES HARISNYÁKAT TAVASZRA - VIRIVEE

SZEVASZ TAVASZ - ÚJ RUHÁKAT A SZEKRÉNYEDBE

 

A zene az kell:

Legújabb People-interjúnk Lotfi Begivel

  

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr287472644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása