Reagan füstös múltja

Megjelent: 2015.03.09. 08:00

Az amerikai házi-férfit megtestesítő báj lengte körül az Egyesült Államok híres első emberét, aki mielőtt elfoglalta volna a szenátorok által olyan nagy becsben tartott helyet, szappant, borotvahabot és konyhai termékeket népszerűsített. 

ronald_reagan_ranch.jpg

A Hidegháború alatt többször is megválasztott elnök jó pár vitatható lépése ellenére az akkori kor politikai társadalmának kiemelkedő alakja volt, és ezt nem csak az USA gazdasági fölényének köszönhette. Azon túl, hogy botrányai mellett sikerült minden percben megmutatnia, hogy a nyugati társadalom életképesebb a szovjet ellenféllel szemben (és azért valljuk be, volt benne igazság), a politikus a mai napig kiemelt szereplője a kommunikációs tudományok kutatásának. Az úr ugyanis mestere volt annak, hogy maga mellé állítson bárkit, legyen szó véres, politikai túszejtőkről vagy épp Közép-Amerika népéről. Az őszintén veleszületett szónoki és színészi képességét Reagan, elnöki pozíciója betöltése előtt, nagy filmek másodhegedűseként és sampon reklámok főszereplőjeként gyakorolta, míg nem egy nap California kormányzói székében találhatta magát, amire később csak Arnold Schwarzenegger volt képes - ez esetben mellőzve itt most mindenféle "Siker-es" tréfát. 

Mielőtt beleásnánk magunkat az akkori zepteres ügynökök prezentációs illusztrációiba, mindenképpen emlékezzünk meg azokról a világszerte ismert filmalkotásokról, melyekben az amerikai elnök, egy fontos mozit kivéve, többnyire mellékszerepeket kapott. A Sötét győzelem című alkotásban Humphrey Bogart és Bette Davis mögött Alec karakterét sikerült megformálnia, míg egy Ernest Hemingway történetéből készült filmadaptációban, a Gyilkosokban többek közt Angie Dickinson után sorolták. Jelentős főszerepet egyedül Kertész Mihály közismert filmjében, az Út Santa Fébe című műben kapott.

Reagan magas, vékony alkatának, széles állkapcsának és világos szemeinek köszönhetően a harmincas/ötvenes évek férfiideálja volt. Az elnök szenátori sikereit megelőzően legtöbbször cigaretta reklámokhoz adta híres arcát, melyek közül pár kampány mai szemmel igencsak bizarrnak hat, főleg, amiben karácsonyi ajándékként aposztrofálja a Chesterfield brandet. De a XX. század közepének férfija se a nagybetűs FÉRFI anélkül, hogy a dohányzóasztal és a barátok meglepetésének elkészítése mellett pont a pulykasütésnél ne állná meg a helyét annak ellenére, hogy csupán 35 centért borotválkozik. 

Az itt leírtakat alapul véve szembetűnik egy hétköznapi, de talán a hétköznapi alakok számára nem feltétlenül érhető érdekesség, miszerint az az ember, aki az élete egyik hivatásában csak másodszereplő, a hivatásból szerzett tapasztalatokkal az élet másik területén abszolút befutó versenyző. Kérdés, hogy mi hajtotta? A hiúságát sértő érzés, hogy színészként csak második; vagy az, hogy végig tudta, igazából ő valamiben az első... 

Pozsgai Brigitte

Ha tetszett olvasd el ezt is: 

Megtalálták Marilyn Monroe titkos leveleit

Dalí és Disney barátsága

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr387237481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása