Divat a túlóra - interjú a Culitvo alapítójával

Megjelent: 2015.02.26. 20:02
Írta: colorcam

A pesti belváros fiataljait két éve rázta fel egy vírusként terjedő esemény, ahol a kreatív huszonévesek azóta is testközelből találkozhatnak náluk 5-10 évvel idősebb sikeres emberekkel, akikről tanulhatnak, és akiknek tettei inspiráló módon hathatnak saját szakmai életútjukra is. Devecseri Gergő, a rendezvény egyik alapítója most elmeséli nekünk, hogyan is kezdték el adni a túlórát…

img_1295-3cover.jpg

Colorcam: Mikor és hogyan pattant ki az első esemény ötlete a fejedből?

Devecseri Gergő: A történet ott kezdődött, hogy 21 évesen felvettek rendezvényszervező gyakornoknak egy reklámügynökséghez, ahol viszonylag gyorsan haladtam előre, és egyre izgalmasabb és összetettebb projekteken dolgozhattam. Imádtam azt, amit csinálok, és semmi nem számított azon kívül, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, és elégedettek legyenek a munkámmal. Hamar elkezdett foglalkoztatni az, hogy mi is lesz belőlem, merre is tudok fejlődni, és úgy gondoltam ez más, hasonló helyzetben lévő fiatalnak is ugyanakkora fejtörést okozhat, mint nekem. Biztos voltam abban, hogy vannak hasonló attitűddel rendelkező emberek körülöttem, akikkel szuper lenne együtt tanulni és ismerkedni, szórakozni. Nekiálltam egy olyan koncepció kidolgozásának, melynek lényege egy olyan workshop-sorozat, ahol ezek a pályakezdők találkozhatnak egymással és tapasztalatot cserélhetnek,  mindemellett pedig haza is vihetnek valami tudást magukkal. A projektnek a Gyakornok mulató nevet adtam és megmutattam akkori főnökömnek, aki azt mondta, hogy hozzak ki belőle egy kész dolgot, aztán meglátjuk, hogyan tovább. A beszélgetés után újabb éjszakákat kezdtem eltölteni azzal, hogy kutattam, hozzáolvastam és preziket gyártottam az ötletemhez, kialakítottam a külsejét, majd a végén elkészült egy olyan kreatív brief, mely akár egy professzionális, új márka bevezetéséhez szükséges anyag is lehetett volna.

C: Milyen dolgok hatottak rád az ötlet kialakításánál?

D.G.: Engem elsősorban Budapest új belvárosi élete inspirált. Hirtelen robbanásként kezdtek el bejönni új szórakozási szokások, sok izgalmas hely, a borbárok, és azt láttam, hogy ebben az időszakban rajtam kívül rengeteg olyan fiatalt kapott el ez a flow, akik elkezdtek valamit együtt vagy egyedül sikeresen felépíteni. Ez az érzés volt az, ami az alap koncepciót, majd aztán a Cultivo kommunikációs és on site arculatát is meghatározta.

C: Milyen volt az első túlóra? 

D.G.: Nagyon féltünk, hogy senki nem fog majd eljönni, mindenki felhívta a barátait, hogy hozzanak még embereket; aztán az este kezdete előtt kiugrottunk valamiért, és mikor jöttünk visszafele, láttuk, hogy hatalmas sor áll az első helyszín, az Urimuri előtt. Ezen az eseményen az előadás után egy buli is a kezdetét vette, és örömmel láttuk, hogy mindenki szívesen maradt - sőt a második és harmadik alkalmakon is ott volt. 

C: Hogyan fejlődött tovább a Cultivo? 

D.G.: Az ötletgazda alapvetően én vagyok, de az akkori főnököm volt az, aki mellettem igazán hitt a dolog sikerében, és segített mögém rakni a kellő rendezvényes hátteret. Abban az időben találkoztam Baji Bettivel is, aki projekt alapon dolgozott nálunk, és elkezdtünk agyalni, hogyan is menjünk tovább. Ez azért volt jó, mert Bettinek megvolt az a kapcsolati köre, ami szükséges volt az esemény továbbfejlődéséhez, én pedig ismertem a közönségünket és tudtam mire lehetnek még kíváncsiak. Nagyon hosszú ideig hárman vittük ezt a projektet.

C: Miért az ügynökség keretein belül kezdted el szervezni az eseményt, miért nem egyedül? 

D.G.: Egyrészt mert így tudtam vele foglalkozni munkaidőn belül is, másrészt pedig kellett egy olyan anyagi és szakmai háttér az egész sztorihoz, ami akkor az ő segítségükkel volt kivitelezhető. Ez az alapvetően projektként működő struktúra azonban nem tette lehetővé, hogy a Cultivo fejlődhessen, így 2014 januárjában létrehoztuk a Cultivo Kft-t, mely azóta önálló jogi entitásként működik.

C: Hogy osztottátok, osztjátok fel a feladatokat?

D.G.: A munkák során úgy alakult, hogy az előadókat személyesen Betti keresi meg, ő tartja velük a kapcsolatot, én pedig viszem a kommunikációt és a hosszú távú stratégiát, de a line up-ot és a szereplőket ketten találjuk ki. Amikor leülünk brainstormingolni, akkor vagy egy érdekes téma ugrik elő, amihez megfelelő személyeket keresünk, vagy annyira beleszeretünk valakinek a munkásságába, hogy köré építjük az egész eseményt. 

C: Mi a Cultivo jelene?

D.G.: Alapvetően az volt a stratégiánk, hogy sose lépjünk túl nagyot, mert akkor arcra eshetünk, inkább szépen lassan fejlődtünk. Ez jelenleg sikeresen működik is, és most ott tartunk, hogy elkezdtek nagy márkák is megkeresni minket, hogy szponzorként szeretnének mellénk állni, ami lehetőséget nyújt arra, hogy egyre professzionálisabbá tegyük az eseményt. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy semmiképp sem szeretnénk szponzortemetővé válni.Kizárólag olyanokkal vesszük fel a kapcsolatot, akik közel állnak a Cultivo-hoz, és velünk együtt tudnak lélegezni.

C: És mi a jövője, ki lehet-e fogyni a témákból? 

D.G.: A Cultivo egy több lábon álló dolog lett, melyhez rengeteg olyan ötletet tudunk még társítani, ami komplexebbé, profibbá tudja tenni az eseményt. Egyelőre biztos, hogy nem fog kifáradni a rendezvény, mert mindig jönnek érdekes témák, érdekes emberek, akikkel érdemes beszélgetni. Folyamatosan színesítjük, hogy mindig vonzó tudjon maradni. Az előbbiek mellett pedig előrehaladott állapotban van egy Cultivo mentorprogram is, melynek során az előadók "hazavihetnek" egy cultivóst gyakornoknak egy rövidebb időre. A gyakornoki idő alatt az ember beleláthat picit abba, mit is csinál a szakmájában sikeres példakép, milyenek a dolgos mindennapjai, és ezáltal lehetőséget kap a fejlődésre. 

img_1328-3.JPG

C: Milyen témakörök, szakmák szerint válogattok? 

D.G.: Inkább olyan szakmákat választunk ki, amik látványosak, "szexibbek". Vannak olyan munkakörök, amiken belül biztos vagyok benne, hogy nagyon sok tehetséges embert találnánk, de nem elég megkapóak a nagyközönség számára. Inkább trendibb, kreatívabb és közkedveltebb ágazatok felé vesszük az irányt.

C: Mi volt az eredeti koncepció és mennyit változott? 

D.G.: A koncepció alapeleme, hogy szórakozóhelyekre visszük el a Cultivot, egyrészt mert van egy kötetlen hangulata, másrészt szívesebben teremtenek az emberek kapcsolatokat ilyen helyeken, mint feszengve egy tárgyalóasztal mellett. Az elején úgy gondoltuk, működni fog az, hogy egy-egy előadás után a vendégek táncolni is kezdenek, azonban egyre inkább azt látjuk, hogy hozzánk okosodni, művelődni járnak, ami nem mindig egyeztethető össze a reggelig tartó bulival. Ennek egyik oka lehet a minket követő korosztály cserélődése is. Eleinte 21-22 évesek jártak hozzánk, ma inkább a 25 -30 közti korosztály a jellemzőbb. Elindultunk a professzionálisabb témakörök felé, ami az idősebbeket is megfogta. 

C: Mit szeretsz benne?

D.G.: Azt szeretem benne, hogy sikerült egy helyre gyűjteni olyan embereket, akik pozitív életszemlélettel rendelkeznek, nem sajnálkoznak, hanem ötletelnek, és tesznek a céljaikért, ami egy hatalmas dolog. Emellett egyre inkább azt látom, hogy a Cultivo sokak számára egy fix havi program lett, amire készülnek, és amit belevésnek a naptárjukba. 

C: Miért nincs belépő?

D.G.: Sokan mondták nekünk, hogy nagyon jól tudnánk élni abból, ha csak fejenként 1000 forintot szednénk, de egyrészt nem a profit a fő célunk, másrészt úgy gondolom, nincs jogom elvenni a tudást attól a kisebb százaléktól, aki azért jön oda, hogy inspirálódjon, de nem tudja kifizetni azt az ezrest vagy kétezrest. Ellentétbe kerülne az eredeti hitvallással, miszerint a rendezvény egy platformot biztosít arra, hogy ezek az ötletek napvilágra kerüljenek. Amíg a Cultivo tud úgy működni, hogy ne kelljen belépőt szednünk, addig tisztán pénzkeresés miatt nem is lesz ilyen. 

C: Merre terjeszkedtek a szórakozóhelyeken kívül?

D.G.: Biztos, hogy lesz a tavalyihoz hasonló open air Cultivo idén is, emellett tavaszra készülünk egy nagyobb durranással, ami egy egész napos workshopot fog jelenteni különböző kiegészítő programokkal. Kacérkodunk még vidéki helyszínekkel is, de annak az a feltétele, hogy találjunk egy olyan partnert, aki segít ehhez erőforrást tud biztosítani.

Pozsgai Brigitte

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Instagram: COLORCAM_MAGAZINE

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr277181179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása