Samsung Galaxy Tab S 8.4 - Szupergyors jó barát

Megjelent: 2014.11.24. 10:56
Írta: praclee

Egy igen elegáns és szép készüléket sikerült alkotni a Samsungnak a Galaxy Tab S 8.4 személyében. Nem próbáltam még az új iPad-et, de az előzőeknek riválisa lehet, persze van, amiben az iPad jobban teljesít.

cover.jpg

Bronz színű tablet érkezett hozzám tesztelésre, és úgy vélem, nagyon eltalálták a színt. Figyelemfelkeltő, de nem hivalkodó. Amolyan exkluzív hatást kelt.

A hátoldalán, a tetején van a Samsung logó, felette középen a vaku és a 8 MP-es kamera helyezkedik el.

Jobb oldalt a kikapcsoló gomb, ami szokatlan volt az iPad után, reflexből ugyanis mindig fentre nyúltam. Szintén jobb oldalt a hangerő-szabályozó gombok, a Micro SD kártyának hely, amire szükség is van, mert alapból 16GB-tal felszerelt gépből 5 giga elmegy a rendszernek. Tehát kicsit kevesebb, mint 11 gigánk van, és nem telepítettünk még fel semmit. Ez azért igen karcsú.

Bal oldalt nincs semmilyen gomb, alul a mikro USB töltő, mellette a fülhallgató bemenet, valamint a hangszóró, ami felül is megtalálható. Ez nagyon ügyes megoldás, mert filmezés közben sztereo érzésünk van, és egyébként is erősebben jönnek a hangok. A hangszóróra egyébként sem lehet panasz, zenehallgatásra is elég élvezhető a minősége.

s1.jpg

 

Méretre nekem kicsit szokatlan ez a nyújtott forma, de egyrészt nagyon vékony, másrészt csupán 298 gramm, úgyhogy hamar megszerettem.

 

Az továbbra is bosszant, hogy a világon minden adatot, felhasználónevet és jelszót el akar kérni tőlem a telepítés során. Persze már ez is szuper biztonságos, mivel ide is bekerült az ujjlenyomat olvasó. Ez már csak azért is jó, mert beállíthatunk több felhasználói fiókot, amit ujjlenyomattal láthatunk el, így akár külön az egész család is használhatja, és nem kell félni attól, hogy összekeverednek a dolgok, letörölnek dolgokat a gyerekek, vagy kiszivárog a titkos szülinapi buli terve a kedvesünknek.

 s4.jpg

A Samsung Galaxy Tab kijelzőjére tekintve már első pillanatra szembetűnő a hihetetlen gyönyörű felbontás. Az előre telepített rövid kis videót többször is megnéztem egymás után. Sajnos a jó dolgokat sose tudtam igazán ecsetelni. Nem is tudok mit mondani. Részletgazdag, gyönyörű színek. Élmény bármit is nézni rajta. Ez egyébként nem véletlen, hiszen 2560 x 1600-as a kijelzője, mely még az iPad Air 2-re is jócskán ráver.

1.9 GHz-es processzora is feltűnően gyorsan végzi a dolgát. Sehol akadás, vagy lassulás. A kijelző gyorsan forog. Letöltöttem több játékot, erőigényeset is, és simán vitte.

 s3.jpg

A Multi-Window móddal megoszthatjuk a képernyőt. Persze ez annyira nem élvezetes, mert nem óriási a kijelző, de mondjuk, ha a kedvenc sorozatunk nézzük, és nem akarjuk leállítani, míg megnézzük a beérkező leveleket, akkor remekül funkcionál. Vagy nézhetjük egyik ablakban a youtube videót, míg a másikban a hozzá tartozó szöveget keressük meg az interneten.

 

Alapból Android 4.4.2 verzió fut rajta. Felülről szokásosan lehúzható az értesítési panel. Pakolhatunk ki widget-eket, jobb oldalról előhúzható egy külön kis mini menüsor, amit testre szabhatunk. Ez a Galaxy S5-ben is megvolt. Ennek igazán értelmét nem látom, hiszen a főképernyőn is testre szabhatunk mindent, amit akarunk a kezdőképernyőre, ha meg lapozunk, akkor ott van a többi elérhető alkalmazásunk.

samsung-galaxy-tab-s.jpg

Az alkalmazásokat tekintve minden van, ami kell. Kapunk Hancom Office Viewert, Dropboxot, csomó előre telepített, magyar női (?) magazint, pl. Joyt, Évát, Fülest. A férfiaknak ott a Men’s Health. De nem maradt le a New York Times és a Flipboard, ami a kedvencem. Ezzel személyre tudjuk szabni, milyen híreket akarunk a nagyvilágból, így tényleg csak azt olvashatjuk, ami érdekel.

 A két dolog, ami gyengén sikerült, az a kamera és az akkumulátor.

A fényképek nem igazán hatnak meg, viszont nagyon tetszik, hogy ha a fényképre akarok nagyítani, csak a kívánt helyre kattintok, és máris azt hozza a középpontba, elképesztő sebességgel. A videója viszont már idegesítő. Folyamatosan fókuszálni akar mindenre, így egy mozgó társaságot felvenni, szinte kész rémálom. A végeredmény, kis túlzással, egy elmosódott felvétel lesz csupán.

Az üzemidejét tekintve nagyon hamar merül, cserébe borzalmasan lassan tölt fel.

Erősebb használattal, hogy letöltöttem pár játékot, nyomogattam, játszottam vele, a nap végére már 25%-on voltam. És az erőset nem úgy kell érteni, hogy feszt nyomogattam, csak normálisan használtam. Ehhez képest egy iPad-et szinte lehetetlenség lemeríteni. Épp a minap néztem meg azon két filmet, ami 3 órának felel meg, és 20%-ról csupán 18%-ra ment le. A Samsung 4900 mAh-es akkumulátora így kevésnek tűnik. Nem vagyok tisztában a többi táblagép üzemidejével, de számomra furcsa, hogy úgy produkál, mint a telefonok, amik szintén csak egy napot bírnak.

Ezen hibáit leszámítva a Samsung Galaxy Tab S 8.4 igencsak meggyőzött. Nagyon szép, igényes, szuper gyors és gyönyörű a kijelzője. 100.000 Ft-ért árulják, ami barátinak mondható egy iPad árához képest.

Aki mostanában gondolkodik táblagép vásárláson, annak mindenképp ajánlom!

Dani

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr936886867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2014.11.26. 21:17:09

Fizetett hirdetésünket olvashatták, köszönjük.

Amúgy egy iPad-nél tényleg olcsóbb, de legyél korrekt és ne cseszd át magyar felebarátaidat ezzel a koreai szarral, amit:

Ugyan abból raktak össze, mint amit majd linkelek
És amiről 1 év múlva szépen leveszi a Samsung a kezét a user meg földhöz verheti magát, hogy nem jön rá több frissítés. No meg ott a touchwiz, kezed megkötve, szóval ha drágán akarsz kicseszni karácsonyra valakivel, akkor pont ezt kell venni.

Aki hasonló tabletet akar, jó minőségben, megbízható működéssel, húzzon ebay-re és vegye meg onnan 40-45 ezer forintért, ingyen postával:
www.ebay.com/itm/16GB-8-9-Capacitive-Android-4-2-Tablet-PC-1-5GHz-Quad-Core-Wifi-3G-Silver-/151438901738?pt=US_Tablets&hash=item23427641ea

ikszipszilonze 2014.11.26. 22:02:53

Tab S -bol egy 8.4" meretut nyustolok augusztus ota es nagyon elegedett vagyok vele pedig eddig egyik tablet sem gyozott meg, beleertve az almakat is. Es nem onigazolasbol mondom, mert ezt vettem, ha kell a sajat cuccaimat is batran megkopkodom. Aki olcson akar jot (marmint valoban jot es kompromisszum mentest), az ezt veszi.
Amit itt az elottem szolo bemasolt ebay -es termeszetesen nem vetheto ossze semmiben a Tab S -sel, mar a hw specifikacio is jelentosen gyengebb, igy aztan az osszehasonlitas eleve nem lehetseges. Almat kortevel eset. A touchwizes "megkotesrol" es egyeb hulyesegekrol ne is beszeljunk

A cikkben felrott kritikakra:
- kamera: en ilyet nem tapasztaltam, igaz nagy tarsasagot nem kameraztam, amugy eleg jo felveteleket csinal, igaz, semmi extra
- akkumulator ido: az nagyon igaz, hogy lassan toltodik, az viszont szerintem nem, hogy gyorsan merul, legalabbis a tobbi kozepkategorias tabletekhez kepest biztosan nem merul gyorsabban (sot...)

badogosmester 2014.11.27. 08:39:57

Szerintem megéri az a plusz 30 ezer forintért az iPad, ami kibír több napot is és hamarabb feltöltődik, illetve jobb videót csinál. Ja, és 3 év múlva is lesz hozzá szoftver frissítés/támogatás, meg nem kezd el szaggatni 3 hónap használat után.

baggins21 2014.11.27. 09:33:23

@Tomi from Space:
Légyszives ne trollkodj!
Az általad linkelt gép fasorban sincs ezzel a samsunggal!
Egyrészt a hardware, oké, hogy quad core, viszont ez egy harmat gyenge noname CPU ellenben a Samsung 8 magos Exynos 5420-asával szemben ugyan így a PowerVR SGX544 egy kőkorszaki grafikus gyorsító vs Mali-628MP6 jelenlegi legmodernebbel.
De menjünk tovább 1920*1200 ips? felbontás vs 2560*1600 amoled itt megint csak aláz a Samsung.
2gb ram vs 3gb ram, ismét egy + pont a samsungnak, bár a touchwiz valszeg el is viszi azt a +1gb-t.
Android 4.2.2 vs Android 4.4.2 ismét a Samsung javára.
Arról nem beszélve, hogy a Samsungnak 2 év terméktámogatása biztosan lesz ami hivatalos, nem hivatalosan meg csillió ROM lesz hozzá évekig. Ellenben ez a romhalmaz marad 4.2.2-n.

Ja és tegyük hozzá, ügyesen megveszed 41000-ért, aztán majd pislogsz mikor jön a postás és elkér még 11 ezret az ÁFA miatt + 2-3 ezer a vám, mert most már nincs olyan, hogy "átcsúszik" a vámon. Úgyhogy jó lesz ez 55 ezerért. Még így is fele annyi mint a Samu, de nem egy kategória a kettő... Láthatóan semmiben :D

effendi79 2014.11.27. 09:52:03

Bírom, hogy akármilyen telefon/tablet teszt után max. az ötödik hozzászólás már arról szól, hogy kínaiból felennyiért kétszer ilyen jót kapsz. Próbáltam ilyen kínai best buy-nak kikiáltott táblákat, és egy sapka sz*r mind. De persze az íbéjen jól néz ki, hogy százmagos és fullhádé, csak hát a száz maggal is szaggat, a kijelző fakó, recseg-ropog az egész, és bármi nyűgöd van, küldheted vissza saját költségen kínába. Aki ezeket reklámozza, az vagy életben nem használt ilyet, vagy pedig árulja, azért fényezi ennyire.
süti beállítások módosítása