BRIDGET & OLIVIA – Fiatal és tehetséges

Megjelent: 2014.10.21. 11:54

A belvárosban pár hete egy nagyon stílusos és emberközeli kis üzlet nyitotta meg kapuit a divatkedvelő tömegek előtt; akik valóban tömegesen érkeztek a megnyitóra, esélyt sem adva az Ó utcában közlekedni kívánó autósoknak és gyalogosoknak a továbbhaladásra. Nézzük, kik is ők és mit is lehet tudni a márkáról… 

bo1.jpg

A BRIDGET & OLIVIA brand mögött két barátnő bújik meg, akiknek még a tanulmányaik alatt nyílt lehetőségük arra, hogy kipróbálják, milyen is együtt dolgozni. A KREA-n végzett lányok közös vizsgamunkája lett első közös kollekciójuk alapja, melynek ihletője többek közt a Nagy Gatsby volt. A mozis inspiráció pedig úgy látszik, kezd hagyománnyá válni, ugyanis a soron következő darabok is filmes elképzeléseken alapulnak.

bo2.jpg

Az idei őszi kollekcióban leginkább sportos és nőies darabokkal találkozhatunk, melyeket tapasztalataim szerint nagyon jó hordani. A steppelt szoknyák és crop topok alkalmasak arra, hogy az ember stílusosan, mégis lazán jelenhessen meg egy vacsorán vagy egy tárgyaláson mindenféle feszengés nélkül.

Ezek a ruhák tipikusan azok a darabok, amik magas sarkúval felvéve elegánsak, lapos talpú cipővel pedig menő, nagyvárosi viseletek. Az itt említett tényt különösen azok a nők fogják értékelni, akiknek a kocsijukban – egyes extrém esetekben, a táskájukban - mindig lapul egy másik lábbeli, ami a változó helyzetekhez való alkalmazkodásban segít a nap folyamán.

bo3.jpg

A lányok a filmes hatású elképzelések mellett szeretnék, ha a designerek közel állhatnának a mindennapi, öltözködni szerető nőkhöz és férfiakhoz is; ezért nyitott szívvel várnak mindenkit, aki szeretné egy-két különlegesebb, örök darabbal feldobni a ruhatárát. Az üzletet és az árakat is ehhez mérten alakították ki, egyes ruhák értéke a designer cuccokhoz képest megfizethető vonalon mozog, így simán megérheti beruházni egy olyan kabátba vagy szoknyába, amit akár jövő télen is viselhetünk.  

Brigi

Fotó: Kovács Richárd 

 

Haverkodjunk Facebookon is: WWW.FACEBOOK.COM/COLORCAMMAG

Kérdésed vagy észrevételed van? Esetleg figyelmünkbe ajánlanál valamit?

Oszd meg velünk kommentben vagy írj a HELLO@COLORCAM.HU-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr656802665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása