Sennheiser Momentum - Kedvelt arcok ajánlásával

Megjelent: 2013.08.22. 13:48
Írta: colorcam

Az elmúlt hetekben egyre több ismert arc jelentkezett be a Facebookon az új fejhallgatójával, mely minden esetben a egy-egy Sennheiser MOMENTUM vagy MOMENTUM On-Ear volt. Utána mentünk a dolognak és megkérdeztünk, akit elértünk.

Sennheiser_Momentum_On-Ear_White_2.jpg

Az AudioPartner (a Sennheiser termékek hivatalos magyarországi forgalmazója) olyan személyeket keresett meg, akik mind szakmailag mind pedig a közönség által elismertek, és elért sikereiket leginkább tehetségüknek köszönhetik. A kampányban résztvevők - akik nagyobb részt zenészek - nem csak az arcukat adták a Momentumhoz, de egyben tesztelik is a terméket. Ezen felbuzdulva mi is megkérdeztük őket mi a véleményük a fejhallgatókról.

 

Bogdán Ádám / magyar labdarúgó válogatott kapusa

A MOMENTUM On-Ear-t használom és kiválónak találom mind a hangzását mind a kivitelét a fejhallgatónak. Nagyon tetszik maga a kampány is, amelyben olyan emberek vesznek részt, akik népszerűek, mert már letettek valamit az asztalra a saját területükön, így könnyen tudnak azonosulni a Sennheiser értékeivel is.
Még mindenképp kiemelném, hogy a csapatban – de még a válogatottban is -, a Beats by Dr Dre fülhallgatók vannak abszolút túlsúlyban, így én a Sennheiserrel különbözni tudok a mainstream-től és ez a része különösen tetszik nekem.

 

bogdán ádám_1.jpg

Harcsa Veronika / Bin Jip

Mindenki ismeri a márkát, így senki nem lepődik meg rajta, hogy Sennheisert használunk. Ugyanakkor a design új, elegáns, modern és osztatlan sikert arat.

Praktikus és kényelmes. Elsősorban utazás, turnék során használom, amikor nagyon fontos, hogy a busz, a repülő hangját elnyomja egy jól fedő fejhallgató. Így részleteket is kihallani, teljes egészében lehet élvezni a zenét.

A hangzás minőségi, mindenféle zenei stílus hallgatására alkalmas.

 

harcsa veronika.jpg

Pál Gábor / Compact Disco

Ami a MOMENTUM fejhallgatót illeti, én teljesen el vagyok tőle ájulva. Olyan jó minőségű maga a kialakítás, a hangzásról nem is beszélve, ami az ilyen otthoni-hordozható vegyes használatú kategóriában ritkaság. Külön tetszik a két kábel hozzá, ami a normál hallgatás és a headset funkciók között váltakozik. Nagyon jól ráillik a fülre, nem nyom, egyszóval kényelmes. A dizájn nagyon szép, a csomagolásig bezárólag, minden részletre odafigyeltek. Mindenki irigykedik is. :)

 

pál gábor compact disco.jpg

 

Kama / Mary Popkids

Én a fekete, nagyobb momentum fejhallgatót használom. Ez stílusra letisztult és elegáns. Már a designból jól látszik, hogy minőségi cuccról van szó. A hangzásról azt tudom elmondani, hogy gyakorlatilag referencia fejhallgató, kristálytiszta az egész. Nagyon sok fülesben vagy túlvezérelt a basszus, vagy pont a magas tartomány van túlsúlyban, de azt érzem, hogy ennél nagyon jól megtalálták a középutat. Szintén pozitív csalódás, hogy kevésbé fülled bele a fejem, mert megfelelően levegőzik, amely azért nyáron nagyon nem mindegy. Azt is csak méltatni tudom, hogy van hozzá univerzális kontroll, amivel az Apple termékeken is lehet számokat váltogatni, halkítani, hangosítani, e nélkül nem valószínű, hogy használnám tömegközlekedésen, ahol nem tudom folyton elővenni a lejátszót. A behajtható kis jack dugó is nagy pirospont. Az az igazság, hogy nem tudok rosszat mondani a fülesről. Nagyon el van találva. Nekem a külcsín kevésbé fontos, mint a minőség, de úgy tűnik, hogy az új, színes design nem ment a minőség rovására. Berci a zenekar perkása az eggyel kisebb verziót használja zöldben, a színpadon is, és az a tapasztalat, hogy neki is nagyon bevált.

 

mary popkids.jpg

Eckü / Hősök

"Milyen puha a szivacsa ennek" - mondja az egyik spanom a kocsmában, miután előveszem és megmutatom pár embernek a friss szerzemény fejhallgatóm. Nincs túlméretezve, ízléses a tokja, a kék szín pedig a kedvencem. Hangzásügyileg nem vagyok egy kiművelt technikus, de ezt tök jó hallgatni :) Hajdúböszörménybe mentünk fellépni, Joeker (a Hősök zeneírója - a szerk.) küldött egy friss zenét az e-mailemre. Telóra letöltés, füles izzítva, hátradőlés és lejátszás gomb. Tökéletes gyorsasággal meoztam le egy új alapot, ami majd valami következő Hősök kiadványra kerül rá.

 

eckü.jpg

Szőke Barna / Nemjuci

Környezetem a következőképp reagált: „WOW!”

A Sennheiser tudatosan hozza azt a letisztult eleganciát, amit egy exkluzív ám mégis praktikus fejhallgatótól elvár az ember. Bevallom, sok fejhallgatóm volt már, azonban egy sem ebből a kategóriából. Bár eleinte kicsit szkeptikus voltam, és rövid kipróbálás után nem éreztem nagyon egyedinek és exkluzívnak a hangképet. Tekintve, hogy hozzá vagyok szokva a színpadon az elképesztő hangerőhöz, fülemnek szüksége volt egy kis átállásra, de egy két óra elteltével nagyokat nyeltem miközben üvöltött kedvenc dalaim egyike a hangszóróból. A kézbevételt követően csak pár nap hallgatás után értettem meg mennyire kifinomult hangzást hallok. A Sennheisernek sikerült összehozni egy rendkívül egyenletes, ugyanakkor dinamikus hangrendszert. Mióta elkezdtem használni sok fajta zenei stílust hallgattam meg rajta és bármennyire is szőrszálhasogató vagyok, nem igazán találtam belekötni valót. Bár a jó zenét bármin jól esik hallgatni, bátran ajánlom ezt a típust mindenkinek, aki kicsit is ad a finom hangzásra és az extra flat, élethű hangképre. Érdekességképp még annyit, hogy igyekeztem kipróbálni minél több lejátszón. Úgy mint mp3, telefon, számítógép, discman és azt véltem felfedezni, hogy mindegyiken egyformán hozza azt a dinamikát, amit elvár az ember egy ilyen fejhallgatótól. Végezetül a formatervezésről: igazán precíz, letisztult, remek kivitelezés. Ha az ember kézbe fogja, már érzi, hogy itt valami komolyról van szó. Egy hátránya van csak, hogy nagy fülű embereknek mint jómagam, nem kényelmes a viselése 2 óra elteltével. De hát valljuk be, 2 órát nagyon ritkán hallgatunk egyhuzamban zenét, és ha mégis, egy igazi zenebolondot a hangzás kárpótol.

 

nemjuci.jpg

Ennyi elismerő vélemény után mi sem hagyhatjuk ki, hogy ne teszteljük le a Sennheiser új fülhallgatóit. A részletes teszt hamarosan érkezik.

fotó: Gáspár Milán 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr925468164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása