LG Nexus 4 teszt - Legjobbak között

Megjelent: 2013.05.11. 00:12
Írta: colorcam

Van ebben az idei Nexusban valami egészen különleges. Valami varázslatos, megmagyarázhatatlan misztikum, ami androidos telefonként úgy kavarta fel lelkemben az állóvizet, hogy igazából nem is csinált semmit. Piacra dobták, és engem kezdett nagyon érdekelni.

Nexus-4.jpeg

Ez azért tök fura számomra, mert az okostelefonok térhódítása óta iPhone felhasználó vagyok és eddig teljesen hidegen hagyott minden más telefon. Kivétel ez alól, amikor elhagyom vagy ellopják, és éppen gyűjtök a következőre. Ekkor általában beszerzek egy első ránézésre végtelenül ócska és még annál is olcsóbb „mezei” mobiltelefont, amelyet érdekes módon aztán soha nem hagyok el, viszont mindig maradéktalanul kiszolgál. Nem azért lettem „ájfonos”, mert annak idején hosszas, felelősségteljes tanulmányozás során megállapítottam, hogy számomra jobb, mint bármi más, hanem egyszerűen csak azért, mert az adott pillanatban az Apple készüléke tűnt a legszimpatikusabbnak. Bejött, és azóta szinte szándékosan kizárok az életemből minden más lehetőséget. Pontosabban kizártam. Egészen eddig. Hiszen a Google idei referenciatelefonja valamilyen okból felkeltette az érdeklődésemet, én pedig hagytam magam elcsábítani, amikor pedig lehetőségem nyílt rá, jól ki is próbáltam.

nexus-4-box-blur.jpg 

A Nexus szériáról annyit érdemes tudni, hogy idén már negyedszer dobta piacra a Google egy eredeti gyártóval karöltve, abból a célból, hogy legyen egy telefon, amelyen színtiszta, nyers, mindenféle utólagos gyártói modifikációtól mentes android rendszer fut. Ez egy minden elemében olyan rendszer, amilyet a Google-nél elképzeltek, de egy olyan rendszer is egyben, amelyet a felhasználó aztán úgy alakít a saját ízlésének megfelelően, ahogyan csak kívánja. Ezen felül komoly előnye a készüléknek, hogy mindazok, akik emellett a telefon mellett döntenek, biztosak lehetnek benne, hogy az összes androidos frissítés ezentúl az ő készülékükre érkezik majd meg először. Itt muszáj megjegyezni, hogy itthon ez persze nem teljesen igaz, hiszen közvetlenül a Google-től (konkrétan a Google Play Store-ból) Magyarországon nem tudjuk beszerezni a telefont, az kizárólag a Telenor kínálatában kapható szolgáltatófüggően. Így viszont két dolgot is veszítünk. Egyrészt az előbb már említett frissítések kicsit később érkezhetnek csak meg hozzánk, másrészt – és inkább ez itt a lényeg – azt a hihetetlenül vonzó árat, amely a piacon egyedülállóvá teszi a Google készülékét. Ilyen erős vasat senki nem kínál jelenleg 300 ropogós amerikai dollárért. Az itthoni 130 ezer forint környékén mozgó ára viszont már korántsem ennyire baráti.

nexus4-8.jpg
 A jelenlegi, immáron a negyedik modell – a HTC és a Samsung után – idén (illetve egészen pontosan tavaly novemberben) a dél-koreai LG gyárából döcögött ki. Azért mondom, hogy döcögött, mert a megjelenést követő időszakban rengeteget lehetett olvasni arról, hogy a premier napján a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően körülbelül egy óra alatt kapkodták szét az egész raktárkészletet, majd ezt követően is sokáig gond volt a nagymértékű kereslet kielégítése.

Meglepő volt számomra, hogy pont abban az évben kezdett érdekelni ez a telefon, amikor az LG-re került a sor, hogy megalkossa, hiszen mindezidáig a dél-koreai cégnek gyakorlatilag semmivel nem sikerült magára vonnia a figyelmemet, legyen az porszívó, kenyérpirító vagy éppen egy mobiltelefon. Na, ez most megváltozott. Már a képeken is tetszett a készülék, és nem kellett csalódnom akkor sem, amikor a kezembe vettem. Nem a legvékonyabb, nem is a legkönnyebb a piacon, de jó érzés kézben tartani. Méreteiben és kialakításában is leginkább a Samsung Galaxy S3-hoz hasonlít, a különbség, hogy ezt valahogy szerettem fogdosni, a Samsungot pedig nem. Annak ellenére, hogy itt is bátran használták a műanyagot, az elő- illetve hátlap üvegborítása megnyerő külsőt biztosít a telefonnak. Erre még rátesz egy lapáttal a készülék elején körbefutó fémcsík, illetve a hátlapon egy különleges minta, amely megfelelő fényviszonyok között kicsit diszkógömbös hatást kölcsönöz a telefonnak. Kétélű fegyver azonban az üveg, hiszen az iPhone 4 illetve 4S után már egészen biztosak lehetünk benne, hogy, amilyen szép tud lenni ez a borítás, bizony olyan könnyen eltörhet. Ha nem is törjük el, azzal mindenképpen legyünk tisztában, hogy a karcok illetve az apró szennyeződések és ujjlenyomatok is hatványozottan meglátszanak majd a felületen. A 4.7 inch-es, 1280x768 felbontású, 320ppi képpont sűrűségű kijelző tű éles, szép, élénk színeivel és fényerejével engem megvett. A képernyőt a szélein lekerekített biztosító Gorilla Glass 2 védi, úgyhogy nem kell félnünk attól, hogy ha kicsit túlhúzzuk az ujjunkat a kijelzőn, az majd szépen tőből leborotválja azt. Amúgy tényleg jól mutat ez a megoldás is a telefonon. A szép külsőhöz meggyőző belső is társult a Qualcomm Snapdragon S4 Pro rendszerchip személyében, melyben négy 1,5 GHz-es Krait mag és egy Adreno 320 grafikus gyorsító bújik meg. Mindehhez jár még 2 GB RAM, illetve 8 vagy 16 GB belső tárhely. Ez utóbbi azonban sajnos nem bővíthető. Akinek a fentiek esetleg nem mondanának túl sokat, azoknak utólag azt mondhatom, hogy egy hét használat is kevés volt ahhoz, hogy az amúgy (gondolom) szokványos androidos bug-okon kívül megakasszam a telefont.

nexus4.jpg

A készülék a Jelly Bean névre hallgató android rendszerrel hihetetlen gyorsan és gördülékenyen működik. Akárhogy csűrtem-csavartam a Google Earth-ön a földgolyót, egy pillanat megállás sem volt. Az elülső kamera 1.3 MP, a hátlapi 8 MP, amelyhez jár még egy elképesztően fényes LED vaku. A Nexusra is igaz, amit mondani szokás, hogy telefonhoz képest aránylag szép képeket készít. Itt leginkább a photo sphere funkciót emelném ki, amely lehetővé teszi, hogy 360˚-os panorámaképeket készítsünk gyorsan és tök egyszerűen. Nem azért tetszett nagyon, mert még sosem láttunk ilyet (lásd Microsoft Photosynth), hanem azért, mert jól működik. Az elkészült fotókat aztán nézegethetjük a saját telefonunkon vagy rögtön megoszthatjuk Google+-on, illetve a Google Maps-en, ha úgy tetszik. És itt jön be a telefon másik nagy erőssége, amely nem is igazán a telefon, hanem inkább a cég érdeme: az a komplex szolgáltatásrendszer, amelyet tökéletesen integráltak ebbe a pőre androidba, és ezzel együtt a telefonba. Ennek a rendszernek minden egyes eleme tökéletesen működik együtt a másikkal, és ha megfelelően használjuk őket, bármelyikünknek játszva megkönnyítheti a mindennapjait. Eddig is használtam őket külön-külön, de főleg akkor, amikor a szükség úgy kívánta, mostantól viszont rendszeresen használni fogom őket egyszerűen csak azért, mert jól működnek, és tényleg könnyebbséget nyújthatnak a mindennapokban.

 Nexus4-HandsOn-12-580-100.JPG

Valamire csúnyán ráéreztem látatlanban, amikor elkezdett érdekelni a Google jelenlegi referenciatelefonja. Most, hogy végre kipróbálhattam, egy hét használat után meg kell állapítanom: nemcsak nem kellett benne csalódnom, hanem rengeteg apró, pici meglepetéssel és viszonylag kevés bosszúsággal szolgált. Mindenképpen mellette szól a szép kialakítás, az erős hardware, és az ehhez mérten alacsony ár, amennyiben külföldről tudjuk beszerezni. Hátránya viszont, hogy a sokak számára csekélynek tűnő belső tárhely nem bővíthető, illetve, hogy sajnos nem LTE kompatibilis, amely bizony azok számára, akik egyszer már belekóstoltak, nagy hátrányt jelenthet. Lecserélném-e az iPhone 5-öt a Nexus 4-re? Természetesen nem. Mindenesetre a telefon és ez a hét megtanított megérteni és elfogadni azokat az embereket, akik teljes vállszélességgel és habzó szájjal állnak ki az android mellett, valamint újra ráeszméltem, hogy a verseny az IOS és az android között még nem futott le teljesen.

A tesztkészüléket köszönjük az LG Magyarországnak, illetve a VIP-Phonenak!

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr145285699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faram 2013.05.13. 11:59:18

Biztos, hogy nem LTE képes?

Ha bemész a telefon rejtett beállításaiba akkor ott a Network type menüben van LTE. Sajnos nem tudom kipróbálni mert csak Vodás SIM-em van.

Ezt kell beírni a tárcsázóba: *#*#4636#*#*
Aztán: Phone Info / Set preferred network type
süti beállítások módosítása