Szomália fővárosa régen és most

Megjelent: 2013.04.19. 01:06
Írta: colorcam

Akár hiszitek, akár nem, Szomália egykor élhető hely volt. Az ország 1960-ban szabadult fel a brit és olasz gyarmati uralom alól. Az állam erőteljesen a szocialista értékrendet követte ezért a 70-es évektől államosítások kezdődtek. Bár a 74-75-ös szárazság és az Etiópiával folytatott háború már ekkor megviselte az országot, ennek ellenére sorra épültek a szállodák és az éttermek, (viszonylag) sok turista (leginkább brit) látogatta a térséget. A 640 000 km2-en elterülő Szomália, különösen a főváros Mogadishu, számos impozáns épületegyüttesnek adott otthont. Az 1990-es évektől tartó polgárháború azonban teljesen megsemmisítette Mogadishut. Előtte-utána képek a valaha szebb napokat is látott városról.

mogadishu2.jpg

                Az 5 csillagos Al-Uruba Hotel (Mogadishu 70-es évek)

wrjjpt.jpg

2.gif_1.jpg

                Mogadishu katedrális (70-es évek)

mogadishutax.jpg

839416240_f9e4fb5e52_o.jpg

                 Belváros (Mogadishu)

nn86s4.jpg

2v82vsx.jpg

                  Tengerpart és házak

Mogadishu-Lido-Beach-1980s-Photo-credits-Somali-Cultural-and-Research-Center.jpg

tumblr_m1mdcoB1PQ1r9llg7o1_500.jpg

tumblr_m4wqznTIN61r9llg7o1_500.jpg

mogadishu-01.jpg

                     Mogadishu Stadion (épült 1979-ben kínai támogatással)

tumblr_m5lnwf4N9t1r9llg7o1_1280_1.jpg

mogadishu_historic_city_preservation_sipus.jpg

mogadishu19881.jpg

                  Az Al-Uruba most

77_big.jpg

7549635612_cfb8e92319_z.jpg

                           Mogadishu katedrális napjainkban

The-Mogadishu-Cathedral-November-2011-Photo-credit-Rasna-Warah.jpg

mogadishu-1.jpg

                         Mogadishu Stadion most

1_6.jpg

                  Mogadishu belvárosa napjainkban

Former-Ministry-of-Health-Mogadishu-November-2011-Photo-by-Rasna-Warah.jpg

852113968_f1d8189307_o.jpg

                  Tengerpart

mogadishu-008.jpg

uruba-hotel-mogadishu_1.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr545234049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack, a texasi suttyó 2013.04.19. 13:10:41

Jellemző afrikai történet. Az európaiak felépítik nekik az infrastruktúrát, ők kikiáltják a függetlenségüket, elüldözik a fehéreket, és romba döntenek mindent.

Kelly és a szexi dög 2013.04.19. 13:56:28

ilyenek ezek az afro-amerikaiak...

energiagorilla 2013.04.19. 14:00:17

@Jack, a texasi suttyó: Itt is ez lesz. Már fújunk az EU-ra, a németekre, az amerikaiakra, büszkék vagyunk mint a szürkemarha, de magunktól egy csatornafedelet nem bírunk szintben lerakni.

Ajtósi Dürrenmatt 2013.04.19. 14:19:49

így jár az ország amit a niggerek átvesznek.

sZTOJAKOVICH 2013.04.19. 15:20:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A szomálik, akárcsak a sémik, az afroázsiai nyelvcsaládhoz tartoznak, de nem sémik, hanem kusiták.

whale 2013.04.19. 16:22:37

@energiagorilla: Ott a pont, sajnos... Merjünk nagyok lenni, mi?:)

HgGina 2013.04.19. 17:00:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: jól láthatóan fehérek. Csak kissé sokat napoztak, és ettől odakozmáltak.

vágtázó halottkém (törölt) 2013.04.19. 17:42:28

Szomália addig volt virágzó ország, ameddig a gyarmatosítók vezették az országot (britek, olaszok. Ahogy kivonultak, háborúk törtek ki, előbb Etiópia ellen, később polgárháború, majd nemzetiségi belháborúk.

Az országban jelenleg nincs központi államhatalom, helyette a törzsek anarchiája érvényesül. Iszlám törzsek és hadurak harcolnak egymás ellen irtva a civil lakosságot a saria nevében.

Ennyit a vallásról, nemzeti kérdésekről, meg a háborúról.

hopptarisznya 2013.04.19. 17:47:44

Dél Afrikába is ez lesz... aztán Amerikában, Londonban, Párizsban.. mindenhol, ahol többségbe kerülnek.

VT22 2013.04.19. 17:56:29

Négerek még sehol sem építettek civilizációt.

zobod 2013.04.19. 18:04:24

@Jack, a texasi suttyó: @vágtázó halottkém: @Ajtósi Dürrenmatt: ez egy elég primitív megközelítés. A posztban hivatkozott időszakban már a helyi Siad Barre vezette Szomáliát, és a hetvenes években mikoriból a képek származnak, valóban sokat fejlődött. Afrikában és a Közel-Keleten van sok olyan ország, ami a felszabadulása után fejlődésnek indult, látványosan fejlődött is hosszabb rövidebb ideig, majd jött egy törés, és utána hol lassabban, hol gyorsabban, külső és belső fegyveres konfliktusok közepette elindult vissza a középkorba.

@Kelly és a szexi dög: ők inkább afro-afrikaiak :)

Measurer 2013.04.19. 18:15:59

@Jack, a texasi suttyó: @vágtázó halottkém: tkp. egy közbenső korszakról könnyen megfeledkezünk, a szovjet befolyás idejéről, Mohamed Siad Barre azonban nem volt jó tanuló, hiszen "testvérháborút" folytatott Etiópia ellen. Egyidőben szovjet-kinai csatatérré vált ez az övezet. Siad Barre súlyos közúti balesete, majd eltávolítása után Afganisztánhoz hasonló hatalmi vákuum keletkezett A nyugati hatalmaknak azonban itt is csalódnia kellett, hiszen Szomália is radikális iszlám befolyás alá került, egészen a legutóbbi évekig (2011)az al Shabaab - Iszlám Biróságok Uniója volt a meghatározó erő. Mogadishut úgy-ahogy jelenleg az afrikai egységszervezet katonai kontingense (főként ugandaiak) tartja ellenőrzése alatt (bár pl. múlt vasárnap az al-Shabaab öngyilkos merénylői éppen a legfelsőbb bíróságán akartak túszokat ejteni ill. elfoglalni, 29-en haltak meg).

David Bowman 2013.04.19. 18:18:43

Az ő bajuk is akkor kezdődött, amikor az oroszok felkarolták őket.

GERI87 2013.04.19. 18:58:32

Olyan mulatt félék, jelentős arab hatás lehetett...vagy eleve a fehér népesség ősei..

GERI87 2013.04.19. 19:04:14

@Jack, a texasi suttyó:

Dekolonizációs ENSZ fasság volt itt is....Olaszország 10 évre gyámságként 1951-ben visszakapta "fejlesztési céllal" '61-ig, aztán elhagyták....a buta tömegek (és diktátorok) meg könnyen (félre)vezethetőek a hidegháború két hatalma által...
Eleve törzsi berendezkedésben lévő államokat függetleníteni netto baromság, az állami keret egy gyarmat, amit európaiak hoztak létre a saját uralmuk biztosítására....ezt átadni az őslakosságnak hülyeség.
Van pár Európában tanult politikus, de ennyi nem elég...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.04.19. 19:16:37

@GERI87:

Theodore Dalrymple írt egy érdekes esszét az afrikai államokról. Nagyon dióhéjban: egy művelt, iskolázott, jól kereső afrikai mérnöknek/orvosnak/közalkalmazottnak el kell tartania gyakorlatilag a nagycsaládot: a rokonságban mindenki tőle várja el hogy hozzásegítse őket "a jobb élethez" -- vagy közvetlenül azzal hogy pénzt ad nekik vagy úgy hogy a pozíciójából eredő hatalmát kihasználva segíti őket.

borzimorzi 2013.04.19. 19:23:10

Dél-Afrikában is ez lesz most már nagyon hamar. Amit az afrikaiak megkapnak, az annyi erővel lehetne a kutyáké is, amennyit törődnek vele...

Measurer 2013.04.19. 19:29:59

@GERI87: Az antropológusoknak ill. genetikusoknak is furdalja az oldalát a kíváncsiság, mi az oka a szomáliai populációban a kevert kaukázusi ill. afrikai genetikai állománynak. Egy elmélet szerint ennek oka nem az arabokkal való keveredés, hanem a fehér populációnak egy kb. 24 ezer évvel ezelőtti visszafelé áramlása Núbia/Egyiptomból, a Nílus felső folyása felől Etiópia/Szomália felé.
mathildasanthropologyblog.wordpress.com/2008/07/30/somali-y-chromosome-study/

GERI87 2013.04.19. 19:59:29

@neoteny:

Igen, a modern polgárosodott társadalom kis ékkövei, nyugati mintájú államberendezkedés, jogrend, közigazgatás stb....miközben a társadalom többezer éves szinten van.
India is érdekes...modern állam, közben meg kasztrendszer...
Vagy más afrikai országokban a közelmúltig rabszolgaság, (Mauritánia) de ha jól emlékszem az egész arab világban is volt ilyen nem is olyan rég...a 60-as években még Jet-ekkel vitték a fekete rabszolgákat a gazdag sejkeknek...asszem Szaud-Arábia...

burakefendi 2013.04.19. 20:12:51

@VT22: Mali? Songhai? Kanem-Bornu?

utalokmindent · http://utalokmindent.blog.hu 2013.04.19. 20:27:25

miért van rengeteg így kinéző, feketék lakta ország? Miért nincs egyetlen így kinéző fehér lakta ország sem?

kifordított nagyanyó 2013.04.19. 21:04:12

Azért volt 20-30 jó évük fekete vezetéssel is ahogy itt olvasom.

zobod 2013.04.19. 21:55:02

@utalokmindent: "Miért nincs egyetlen így kinéző fehér lakta ország sem?"

Példa kell? Pár éve Bosznia, Szerbia, és Horvátország ahol a szétlőtt településeken félkatonai csoportok parancsnokai, csempészbandák főnökei - sokszor a kettő ugyanaz - voltak helyben élet és halál urai, nem a gyenge, vagy ténylegesen nem is létező központi hatalom. Koszovó és Albánia egyes területein sok helyüt most is ez van; vagy épp a kaukázusi posztszovjet köztársaságok (fehér ember = kaukázusi rassz). Vagy ha kicsit ugrunk, akkor Európa 1939-1945? Kb. a hutuk meg a tuszik szintjén ölték egymást alig 15 éve a szerbek és bosnyákok, vagy kevesebb mint hetven éve a művelt nyugatiak is, legfeljebb nem bozótvágóval hanem fejlett haditechnikával.

Patrick Bateman 2013.04.19. 21:57:09

@GERI87: India alkotmánya tiltja a kasztok (és jatik) szerinti megkülönböztetést, de például Magyaroszágon is tilos az etnikai alapon történő diszkrimináció, miközben ugyebár... A tenyérjóshoz/asztrológushoz járó léböjtölő, savasító-lúgosító átlagos barátokköztrajongó blikkolvasó semmivel sem "modernebb" gondolkodású, mint az átlag indiai, csak másféle ködképek vannak a fejében.

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2013.04.20. 00:27:51

Svedorszagban elö szomaliaiakrol hallottam olyat, hogy a lakas közepen tüzet gyujtottak, illetve a tüzhelyen serpenyö nelkül sütöttek a hust.

Acsabi44 2013.04.20. 01:13:56

húbazmeg, mennyi primitív ember kommentel itt.

Serrin 2013.04.20. 01:20:39

Mások már írták Dél Afrikát, azt nem ismétlem.

Csak azt nem értem, hogy miért ünneplik még ők az appartheid végét...
Olvastam pár cikket a mostani helyzetről és valódi horror, ami ott zajlik. Hivatalosan nincs polgárháború, de ha kilépsz az utcára, akkor kirabolnak-agyonvernek-esetleg életben hagynak, ha férfi vagy, ha pedig nő, akkor meg is erőszakolnak csak úgy mellékesen. Ez még a finom változat volt, a hiedelmek következményeit nem írnám itt.

Érdemes megfigyelni, hogy a legtöbb volt gyarmati, afrikai országban ugyanez megy, csak valószínű nem tudunk róla.

Most lehet, hogy én leszek a radikális, de szerintem hagyni őket a maguk módján élni azzal a feltétellel, hogy minden külvilági kapcsolat azonnali büntetéssel jár, vagyis külsőleg bezárni őket. Tehát semmi segély, támogatás, stb.
A másik megoldás az újragyarmatosítás és a legerősebb szigor bármilyen lázadásra.

Hangsúlyozom, ez csak magánvélemény.

Pepibubó 2013.04.20. 01:37:31

@Measurer: "egy közbenső korszakról könnyen megfeledkezünk, a szovjet befolyás idejéről"

Így igaz! A hozzászólásaid az összes többit és a cikket is felülmúlják.

Csak - sajnos - egyben tér el a véleményünk: szerintem nem "megfeledkezésről" van szó, hanem a bolsevik hazai média tudatos csúsztatásáról. Ma is ezerrel mosdatják a kommunista szerecsent.

Mint ahogyan arról is "megfeledkeznek", hogyan próbálta megmenteni az éhhaláltól az USA Szomália népét. Annak ellenére is - még egy darabig - hogy a szovjet fegyverekkel "nagyra" nőt helyi maffia milyen brutálisan akadályozta ebben az amerikaiakat.
Persze, itt nincs "olaj", amivel mocskolni lehetne az amerikai szándékokat, ezért kell róla hallgatni!

KopaszMercis 2013.04.20. 08:19:43

@VT22:
Azért azt lássuk be, hogy pl Obama, hozzád képest pl nem kicsit felsőbbrendű.

Just sayin...

Vaszilics Fedor Emánuel 2013.04.20. 09:03:10

Rhodesiaról is lehetne ilyen képsorozatot bemutatni, miután Zimbabwe lett belőle, és persze most aktuális példa Dél-Afrika.
„Mit adtak nekünk a rómaiak?!”

burakefendi 2013.04.20. 09:05:25

@Serrin: azért az angoloknak, franciáknak, stb nem kicsi felelősségük van abban, hogy ide jutottak ezek az országok. Vonalzóval húzták meg a határokat, megbolygatva ezzel évezredes etnikai-kultúrális térképet. Gondolhatod, hogy nem elég néhány évtized arra, hogy ezekből az összevissza népekből egységes nemzet alakulhasson ki? Az Osztrák-Magyar Monarchiának sem sikerült. Nem feltétlenül azért tart ott Afrika, mert a feketék genetikailag alávalóbbak volnának.

Measurer 2013.04.20. 09:23:40

@Pepibubó: a "szerecsenmosdatás" , másképp a szovjet modernizációs út apologetikája annyiban érthető, hogy a fejlődés majd a csőd bekövetkezése tekintetében Szomália és Magyarország sorsa hasonló, ám az objektív értékeléshez a történelmi távlat talán még mindig kevés. Mindenesetre örülnünk kell, hogy a szovjet rendszer nálunk nem törzsi viszonyokat hibernalizált (:DDD). (Más: állítólag annak idején a szovjet arabeszk-betoncsoda Al-Uruba légkondija sem működött normálisan).

l_andras 2013.04.20. 10:27:45

@Serrin: Igen magukra lehetne hagyni őket, egyébként afrikai értelmiségiek szorgalmazták, hogy NE küldjenek segélyszállítmányokat, mert az csak növeli a korrupciót etc. (Bono-ék - a segélyezés reklámarca - jól be is sértődtek ezen, "merthátők" jót akarnak). Azért sem hagyják az afrikai államokat mert irdatlan ásványi anyagokon ülnek, amit baromi olcsón lehet kitermelni. Elképesztő állapotok uralkodnak ezeken a helyeken, miközben a nyugati civilizáció luxusa ott villog a tv képernyőiken. Vannak köztük tanult, képzett emberek a kitörés lehetősége nélkül.(Ezek elegye remek táptalaj a radikalizmusnak) A nyugatnak meg így jó, ahogy van most. Nincs szükségük egy önálló, gazdaságilag erős Afrikára - lásd 60-80-as évek Dél -Amerikáját, ahol az USA nyúlt bele "segítő" kézzel az országok belpolitikájába kommunistaüldözés címén, rombolva azok gazdasági erősödését. (Tény, hogy eleve rossz gazdaságpolitikája volt ezeknek az országoknak)

GERI87 2013.04.20. 11:46:12

@Patrick Bateman:

"India alkotmánya tiltja a kasztok (és jatik) szerinti megkülönböztetést,"

Igen, ettől még él a dolog...

"A tenyérjóshoz/asztrológushoz járó léböjtölő, savasító-lúgosító átlagos barátokköztrajongó blikkolvasó semmivel sem "modernebb" gondolkodású, mint az átlag indiai, csak másféle ködképek vannak a fejében."

Nálunk nem élnek emberek, száműzve, leprásként kezelve, valós indok nélkül (a cigányok esete ügye...) a közösségből kiűzve és megszabott keretek közt házasodva...
Amúgy de, fejlettebb gondolkodású.

Patrick Bateman 2013.04.20. 12:06:37

@GERI87: "Igen, ettől még él a dolog..."

Pont ugyanúgy, mint nálunk. Egy átlagos borsodi cigánynak szerinted mekkora esélye van arra, hogy mondjuk pincérként, boltvezetőként alkalmazzák? Most elvonatkoztatva az ilyenkor kötelező szemforgatástól, hogy vannak bizony olyan cigány ismerősem, akik...

"Nálunk nem élnek emberek, száműzve, leprásként kezelve, valós indok nélkül (a cigányok esete ügye...) "

Az indiaiak szemében a másik kaszthoz tartozás épp olyan valós ok, mint Magyaroszág kitaszítottjainak esetében. Te láttál már dalit falut mondjuk Uttar Pradeshben? Hajszálpontosan ugyanúgy élnek, mint az európai cigányok a huszadik század fordulóján. Sárputrik, szanaszét rohangáló vedlő bundájú kutyák, felismerhetelenül mocskos gyerekek, a falu határában a szó legszorosabb értelmében bokáig érő szar, mert néhány évezred kulturális fejlődése épp a latrinához nem volt elég.

"Amúgy de, fejlettebb gondolkodású."
Ezzel együtt Kocheril Narayanan személyében Indiának már volt egy dalit elnöke, Maywati pedig bőven esélyes a miniszterelnöki székre. Szerinted a fejlett gondolkodású Magyarországnak mikor lesz majd cigány köztársasági elnöke?

GERI87 2013.04.20. 19:44:18

@Patrick Bateman:

A kasztrendszer baromság.
Több mint előítélet...
A cigányokkal szembeni előítélet tapasztalaton alapul..akár közvetlen akár közvetett.
A kasztrendszer meg azon alapul hogy "kinek a kicsodája a családja párezer év óta.."
vallást is belekeverve...

Egy magyar ember 3 másodperc alatt el tudja dönteni hogy az illető cigány a tipikus kötekedő, mocskos szájú, kiabáló fajtához tartozik....vagy egy normális, legalábbis a többséghez szocializálódott ember, nem kell az sem hogy megszólaljon, elég ha látod menni, vagy "hogy milyen az ábrázatja".

"Szerinted a fejlett gondolkodású Magyarországnak mikor lesz majd cigány köztársasági elnöke?"

Ha a cigányság megszervezi önmagát és lesz saját értelmisége és a lakosság jelentős részét adják....
addig viszont max cigány származású magyar elnöke lesz...vagy nem.

Serrin 2013.04.21. 00:00:42

@burakefendi: Nem állottam és nem is fogom, hogy bármelyik rassz alábbvaló lenne. A határokat meg néztem és valóban vonalzó lehetett. Ilyen szép egyenes határokat más földrészen nem nagyon látni. :)

Azt viszom merem állítani, hogy jelenleg a legtöbb afrikai országban nem bírnak rendet tartani és emiatt akár a gyarmati rendszer is jobb. Annál mindenképpen, hogy a szomszédok egymást gyilkolják meg.

Serrin 2013.04.21. 00:03:23

@l_andras: Nem az USa, vagy más ország külpolitikájól írtam, csak a saját gondolataimat közöltem.
Tény, hogyha felmenne ezeknek a nyersanyagoknak az ára, az bedöntene sok piacot/gazdaságot. Cserébe ott maradna sok pénz, nem mások gazdagodnának belőle.

David Bowman 2013.04.21. 21:32:43

@borzimorzi: A majmokra bízták a majomházat. Borítékolható a dolog vége.
süti beállítások módosítása