Színes fotók 1905-ből! Lehetséges?

Megjelent: 2013.04.05. 11:11
Írta: colorcam

Akár hogy is számolom, az 108. Bizony, ennyi év telt el azóta, hogy Szergej Prokugyin-Gorszkij megalkotta első Színes (!) fotóit. Bár én sem tartottam túl valószínűnek, az először gagyi powerpointba csomagolt történetet, mégis ezúttal igaznak bizonyult.

SMPG2.jpg

A kiváló fotós és kémikus Gorszkij, maga találta fel a technikát, amivel színessé varázsolta a képeket, azonban a módszer annyira bonyolultnak bizonyult, hogy később a feledés homályába veszett. Egyébként körülbelül a Lumiére-fivérek is ez idő tájt fejlesztették ki az önszínező technikájukat, mely később elterjedt. Gorszkij hagyatéka megközelítőleg 2000 üvegnegatívot tesz ki, melyet még 1948-ban az amerikai Kongresszusi könyvtár vásárolt fel. Érdemes végig görgetni a képeket, hiszen az orosz fotós, nem csak korát meghazudtoló színes felvételeket készített, de bejárta az egész orosz birodalmat, dokumentálva az akkori szokásokat, illetve magát a mindennapokat.

A 100 éves színes orosz képek01.jpg

letöltés.jpg

3326098_9d283a66e8ce6ee982f7e370b5719928_wm.jpg

russia008.sJPG_950_2000_0_75_0_50_50.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://colorcam.blog.hu/api/trackback/id/tr645179015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szita szita péntek 2013.04.05. 13:51:44

Tényleg nagyszerű, de mostanság már foglalkozott vele aaa... mi is... ja az index pld...
index.hu/kultur/2012/09/15/szines_fotok_az_orosz_birodalom_vegnapjairol/

RCKDJ 2013.04.05. 13:59:43

Hát ez tényleg elég meglepő volt anno 2001-ben, amikor ez hír volt :-) Nagy kedvenc azóta is.

Atrox 2013.04.05. 14:18:29

@Mai Manó Ház: A linken szereplő alkotás 3 kép egymásra vetítése. Szerintem ez más, mint egy "igazi", színes foto, amit kézbe vehetsz és zsebben elvihetsz.

Martian (törölt) 2013.04.05. 14:29:39

Nemcsak hogy színesek a felvételek, hanem a minőségük is megdöbbentően jó.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2013.04.05. 14:30:49

@Atrox: Igen, jelzem is a bejegyzésben, hogy a felfedezés ellenére a színes fényképezés csak jóval később, 1903-ban a Lumiere testvéreknek köszönhetően kezdett el széles körben is terjedni. De fotótörténeti szempontból Maxwell képe volt a legelső színes fotó.

sanyix 2013.04.05. 14:31:12

sokkal jobb minőségűek mint egy mai telefonos fészbúk fotó. Hát igen, fejlődik a technika :D

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2013.04.05. 14:38:19

Igen, ezeket a fotókat pár éve készítette el a mai technikával az amerikai kongresszus intézete (ők vásárolták fel az eredeti negatívokat), ezért (is) lettek ilyen szépek. A technika alapja, lényege ma már általánosan elterjedt: a három alapszínt (kék, zöld, piros) külön-külön rögzíti a fotós, majd egy képen újra egyesíti azokat. Pl. a jobb videokamerákban is hasonlóan bontják szét a képet az alapszínekre, a jobb színhűség eléréséért.

Kétségtelenül érdekes ezeket a színeket nézegetni – ennyire régi témákon. A többi fotó:
www.loc.gov/exhibits/empire/

Petyat 2013.04.05. 14:57:13

@sanyix:

Ez nagyformátum. A tükörreflexes gépek kisformátumnak minősülnek. A kompaktokban ennél is kisebb képérzékelő van a telefonokban pedig egészen apró. Nézd meg a második és a negyedik képet. Hol látsz manapság olyan nagylátószöggel készült egészalakos képet, ahol a háttér életlen? Sehol, mert ma a nagyformátumot már csak műszaki célokra használják. Komolyabb stúdiómunkára is csak középformátumig mennek fel.

A technika fejlődik, csak épp a fotográfus szakma lassan kihal mert mindenki azt hiszi tud fotózni és elhiszi a marketing szöveget, hogy egy ócska műanyaglencsés, kis levilágítási körben dolgozó géppel ugyanazt el lehet érni. A fent látható fotók csak és kizárólag kihuzatos géppel készíthetők el, amik ma is léteznek, csak széles körben nincs rá igény. Túl nagy ugyanis. Manapság pedig a legtöbb dolgot azzal a dumával lehet eladni, hogy milyen kicsi és mégis milyen sokat tud. A fotonokat és az üveglencsét viszont nem érdekli mit bohóckodik az elektronika és mit hazudoznak össze a marketingesek.

borisz 2013.04.05. 15:05:58

@Petyat: ezt nem értem: "Hol látsz manapság olyan nagylátószöggel készült egészalakos képet, ahol a háttér életlen?" még egy lumix-szal is bármikor csinálhatsz ilyet. mi köze a mélységélességnek ehhez?

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2013.04.05. 15:09:49

Az autokróm eljárás nevét nem szokás lefordítani.

vider 2013.04.05. 15:21:50

@Petyat: Hasonló véleményen vagyunk..
Két dolog:

1. Középformátummal is elérhetőek ilyen minőségű és mélységélességű képek ami azért egy jóval kezelhetőbb méret mint a nagy kihuzatos monstrumok..

2. Közép- és nagyformátumból is van digitális, de autó árban..
Ahogy mondod nagyon kevesen engedhetik meg maguknak.. sosem lesz tömeg termék.. amin vitatkoznék az inkább az, hogy szerintem ezt ne sajnáljuk! Így van jól.. ezeket a gépeket nem lehet automata móddal meg mosolyfelismerővel ellátni és ócska pr szövegekkel eladni. Laikus kézben hál' Istennek nem működnek és abszolute nem praktikusak az élményfotózáshoz. Tükörbe fényképezéshez bőven elég a telefon meg a szappantartó.. jól van ez így.

A fotózás profi eszközei maradjanak csak meg a fotóművészeknek és a professzionális célokra.. és ez alatt nem az wannabe esküvő és riporter fotósokat értem..

Petyat 2013.04.05. 15:22:18

@borisz:

Csak a mélységélleségnek van köze ehhez a látványhoz.

Az e-mail címemre kérem a kettes vagy a négyes kép Lumixszal készült reprodukcióját. Felmész a Pilisbe a barátnőddel és kísérletezel amíg le nem megy a nap. Nem fog sikerülni még csak hasonlót sem lőnöd.

Ajánlom figyelmedbe a hármas képen látható orbitális kromatikus aberációt, ami szintén az életlenség miatt alakul ki a közelebb látható hídon. Ami sokkal közelebb van mint az épület, de elég messze ahhoz képest, mekkora a színek szórása (kisformátumhoz szokott szemnek).

A Lumixod ilyen látószögnél két dolgot tud csinálni: Minden éles vagy minden életlen.

Petyat 2013.04.05. 15:50:22

@vider:

1: Igen? 2: Igen.

Mit nevezünk profi eszköznek? Mi a cél? Mit jelent az, hogy profi?

Az hogy tenyérnyi képérzékelőre vetítsük le a képet, hogy aztán egy kommentelő azt írja, hogy ezt ő a kompaktjával bármikor megismétli?

Az a cél hogy az a wannabe esküvői fotós részeg dülöngélőkről három millás felszereléssel csináljon fantáziátlan képeket?

A fotoművészet csak a fotósokat értékelik. Az emberek süketek és vakok. A mainstream zene pont olyan mint a tükörből készített profilkép. Művészeti értéke nulla.

Az amatőr vázamra meg mindenki azt mondja, látszik, hogy profi, mert sok gomb van rajta. :) Most vettem egy profi optikát, amiről egy teszt cikkben azt írták, hogy ezt csak profik fogják megvenni. Hát nem, de már látom, hogy kizárólag magamnak vettem, mert a legtöbb ember nem látja a különbséget ennek az optikának és egy olcsó szarnak a rajzolata között.

automaton_aliza · http://antiquefashioncompany.blog.hu/ 2013.04.05. 16:30:06

Csatlakozok a Mai Manó válaszához, csak még nem voltak annyira gyakoriak. Nemcsak orosz színes képek léteztek. Akit érdekel a téma, összeállítottam egy blogon egy hosszabb gyűjteményt, látványos korai színes fotókról, az egyik igen érdekes, ez az 1906-os San Francisco-i földrengésről készült, azon túl, hogy színes eredetileg sztereofotó: costumecon.blogspot.hu/2012/04/szinesben-latni-egy-korszakot-ami-az.html

vider 2013.04.05. 16:46:31

@Petyat:
1.:
Igen... szerintem lenne olyan kép amiről nem tudod eldönteni h közép vagy nagy formátum-e.. egyet tudnál biztosan, nem kicsi.. és mivel igazából a mondanivalód is erről szólt és ebben egyetértünk, szerintem ezzel rendben is vagyunk.

2. Ok.

Profi vs. cél vs. mainstream problémakör:

1. Egyrészt pont leszarom mit mond egy kommentelő akinek az általa leírtak alapján vizuális affinitása feltehetőleg zéró. Tegyél te is így és ne a kommentelőknek fotózz, hanem magadnak és azoknak akiknek örömet okozol vele. Én pl. azért fotózok filmre is mert ott még a szar képek elkészítése, előhívása is örömet okoz és sokkal nagyobb az élvezeti értéke számomra mint kiválasztani 20 azonos beállítással készült kép közül a legjobbat.

2. Nem mindenki hülye a művészethez.. és vannak műértő (nem kimondott fotós) emberek is.

3. Az rohadt kevés, hogy profi a felszerelés, jó a beállítás és "tökéletes" a fotó..
A fotóművészet ott kezdődik, hogy a fotónak jelentéstartalma van.. Rengeteg kókler tartja magát profi fotósnak miközben semmitmondó képeket gyárt kiválló minőségben.. pont olyan értéktelenek a képeik mint a tükörből fényképezettek.
Tudomásul kell venni, hogy a fotózás átalakult.. művészeti értéke csökken mert az alkalmazott és hobbi fotográfia mindent eláraszt.. ezen lehet dühöngeni, nem érdemes.. ez az élet rendje.. az idő majd szépen eldönti ki volt az igazi profi.

st37 2013.04.05. 17:07:46

Ezt a mélységélességet nagyjából el lehet ma érni egy APS-C + 30/1,4 vagy egy FF + 50/1,4-es lencsével. A CA a hídon meg azért van mert annak idején nem voltak APO lencsék.

borisz 2013.04.08. 15:37:38

@Petyat: @vider: easy srácok, easy. nincs lumixom, (semmilyen gépem nincs) csak leírtam az első típust ami eszembe jutott.
ne kövessétek el azt a hibát, hogy ellenségnek néztek egy amatőrt a kérdéséért. általában sem személyeskedni, meg parasztkodni kellene, ha te mester vagy, én meg egy beavatatlan. mivel az elefántcsontoronyban ülés, meg lenézés az ilyen jól megy, gondolom ti minden dolgok tudásával a dinnyényi fejetekben jöttetek a világra.
vizuális affinitásomról annyit, hogy grafikus vagyok és animátor. több kiállításom volt, 14 éve élek abból, hogy 'képész' vagyok, előtte meg sok-sok évig tanultam, hogy azzá váljak. értsd: fotókat dolgozok fel, alakítok át, képeket, vizuális elemeket hozok létre, videózgatok is, vágok is, photoshopot oktatok, de nem vagyok fotótechnikai geek :) egyáltalán mi köze a technikai tudásomnak a vizuális tanultságomhoz, tehetségemhez, képzettségemhez?
köszönöm az önteltségeteket, ismét tanultam valamit. ja nem.
(nem kell válaszolni, kivettem a "követem a kommenteket a radaron' boxból a pipát.)
süti beállítások módosítása